Kezdőoldal » Egészség » Férfiak egészsége » Lehetséges, hogy a rossz...

Lehetséges, hogy a rossz alvási szokásaim miatt kopaszodom?

Figyelt kérdés
23 éves fiú vagyok, ebben az évben február környékén tűnt fel, hogy kopaszodom a homlokomnál két oldalt és azóta csak romlik a helyzet. Ebben az időben pont nem volt munkám, csak otthon ültem és nagyon sokat aludtam. 2-4 órákkal többet aludtam mint amennyi szükséges lenne. Emiatt állandóan fájt a fejem és rosszul éreztem magam egész nap, de valamiért mindig visszahúzott az ágy és nem bírtam felkelni. Ez így ment hónapokig, későn feküdtem, későn keltem. Júniustól elkezdtem dolgozni 2 múszakban, viszont össze-vissza alszom. A reggeli műszaknál nem tudom magam kipihenni, mert éjjeli bagoly vagyok és fél 5-kor kell kellnem. Amikor délutános van, akkor pedig hajlamos vagyok még mindig túlaludni magam. Hétvégén pedig még inkább túlalszom magam. Nincs semmi rutin, néha 6 órát alszom, néha 10-et. Olyan kimerült voltam ezen a reggeles héten, hogy tegnap hazakéretőztem betegségre hivatkozva. Hazajöttem és aludtam 6 órát, pár órával később újabb 10 órát és úgy látom most még kevesebb a hajam, már középen is ritkul. Nagyon le is vagyok fogyva, 193 cm vagyok és 66 kiló, a karom extrém vékony pedig sokat eszem, napi 5-ször, amennyit tudok, viszonylag egészségesen. Lehet, hogy teljesen felborult a hormonháztartásom? Ha megdörzsölöm a fejem a csap felett kiesik sok hajszál. Mindenhol az én hajam van kb. Egyáltalán mire számíthatok ha ez így megy tovább? Egy roncsnak érzem magam. Fizikailag és mentálisan is. Depressziós is vagyok és nem érdekel az élet, gondolom ezért alszom túl magam, mert nincs miért felkelnem.

2016. szept. 23. 18:03
 1/4 anonim ***** válasza:

"Lehetséges, hogy a rossz alvási szokásaim miatt kopaszodom?"


Nem. Genetika- és hormonszintfüggő a kopaszodás.

2016. szept. 23. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Szerintem sem ez az oka.


A felmenőid között voltak akik megkopaszodtak?


Az én fejtetőmön is megritkult, én is sokmindent beleképzeltem, de valószínűleg örökletes a ritkás (most még) haj....

2016. szept. 23. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Bocsánat első, de szerintem lehetséges ez. Nem azt mondom ez ez okozza, de közrejátszhat benne. Kevés alvással a szervezet egyre inkább kimerül. A test pedig próbálja fenntartani az energiaszintedet, ami ahhoz szükséges, hogy tudjál teljesíteni a nap folyamán. Ezt az energiát pedig az immunrendszertől tudja elvonni, ami meglátszik a bőrön, hajhagymákon érzékszerveiden stb. Tehát így a hajhagymák is elgyengülhetnek és kihullhatnak, de mint mondtam ez okozhatja, de nem fő oka a hajhullásnak. Ehhez kell a genetika is.
2016. szept. 23. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Bocsi, #3-as vagyok.

Annyi még hozzá, hogy ez a rendszertelenség is rendesen hozzájárulhat a dolgokhoz. Ki kéne alakítanod egy normális napirendet (amibe beletartozhat a két műszak), megfelelő mennyiséget és megfelelő időben kéne enned. Legyen egy rendszer mert így tényleg felborul az egész szervezeted. Ami pedig a testedet illeti, járj el sportolni, úszni vagy valami, mert 193 cm-rel nagyon kevés az a 66 kg. Szedj fel egy kis izmot. Ezt a súlyveszteséget okozhatja, hogy rendszertelenül eszel és nem alszol rendesen. Tűzd ki magad elé, hogy x időpontokban fogsz enni, y időpontokban pedig lefekszel. És tartsd magad ehhez, mert ennyi rendszer kell az életben az egészséges életmódhoz.

2016. szept. 23. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!