Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Ez mennyire átlagos a fogorvos...

Ez mennyire átlagos a fogorvosi ellátásban?

Figyelt kérdés

Nagyon el vagyok keseredve. Terhesség után szerettem volna rendbe tetetni a fogaim. Semmilyen tünetem nem volt.


Elmentem egy két ember által ajánlott fogorvoshoz. Elkezdte három fogamat gyökérezelni. Kicsit soknak éreztem, ezért megkérdeztem tőle, hogy még hányat kéne a röntgen alapján. Nem tudta megmondani, de elmondása szerint többet. Kicsit utánanéztem a dolognak, hogy mikor is kell gyökérezelés. Még csináltattam vele egy koronát (egy korábbi

gyökérezelésemre - így most 4 gyökérezelt fogam volt egyébként), mert ezt már beírtuk a naptárba. Ez alatt a korona alatt bedagadt az ínyem, hiába hívtam őket, hogy valami nem oké, nem akartak fogadni. Merthogy szerintük ez természetes. A végén napi háromszori hívásra fogadott, leszedte a koronát, elmondása szerint elmozdult, ezért dagadt fel az arcom. Annyira elegem lett,ekkor hagytam ott egy szintén két ember által ajánlott fogorvoshoz mentem. 98000 forintot hagytam ott nála egyébként.


Ő egyet sem gyökérezelt, azt mondta, nem vészesek a fogaim, de van egy-két szuvas és néhányon nem ártana töméscsere. Kértem tőle, hogy csinálja meg a koronát is. Nos, nem tudom, ki rontott el mit, de felvérzett a fogam. Kihúzták, az orvos szerint sak ez az esély van. Nagyon elkeseredtem, de belementem. Ugyanis el kezdett dagadni megint. Kihúzták és ő elkezdte tömni a lyukakat. Nem sokkal hihetetlenül érzékenyek lettek a tömések (4 darab fogam tömte). Visszamentem, hogy ez mi? Azt mondta, nincs gond, minden oké. Mindenesetre furcsálltam.


Elmentem egy harmadik fogorvoshoz. Idő közben elkezdett mind a három gyökérezelt fogam fájni, a tömések pedig érzékenyek maradtak. Mondta, hogy az összes gyökertömésem rossz, az egyikben lefúrtak az állkapcsomba egy álutat és begyulladt, a másik kettőnél pedig maga a gyökértömés jó,de mivel az előző orvos összetömte a két fogam (egy tömés két fogon) ezért begyulladt alatta az íny. A sima tömések közül pedig kettő el van mozdulva, ezért fáj. Most elkezdte kezelni a fogaim (az egyik gyökérezelttel kezdte, 20%-ot adott a fog megmentésére), ami sürgős, de majd csak novemberben lesz tényleges időpont hozzá.


Iszonyatosan érzem magam, nem tudok enni,minden oldalon fájnak a fogaim. Február óta csináltatom a fogaim, és semmi kezdeti tünetem nem volt. Most meg?!!! Tényleg ilyen sok kontár van? Ez rettenetes. Egy megyeszékhelyen élek, nem egy eldugott kisvárosban, ahol a környékben még fogorvos sincs. :(


2017. aug. 27. 08:03
 1/5 anonim ***** válasza:

Nem átlagos, bár vannak hülyék.

Magándoki, és.elötte kérdezősködj ismerösöknél, hogy kinek melyik fogdoki vált be.

2017. aug. 27. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Szomorú,hogy némelyik magán orvos is ilyen lelkiismeretlen.
2017. aug. 27. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Ezért kár volt el menned az orvoshoz

Sajnos sok a lelki ismeretlen orvos,nem szabad megbízni bennük,még ha ajánlják őket akkor sem!


Nagyon sajnálom ami veled történt,sok egészséget kívánok neked!


Betegjogi képviselőhöz tudsz fordulni a panaszaidal.

2017. aug. 27. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
Szegénykém, őszintén sajnálom, ami veled történt. Én is el vagyok keseredve. Én terhesség előtt akarom rendbe tetetni a fogaimat, volt két lyukas fogam, illetve korábbi tömésből tört le egy kisebb darab mindkét fog esetében, vettem Bp-en fogtömésre/töméscserére kupont, mondom egy kis tömést már csak nem lehet elbaszarintani. Tegnap tömte be a doki, a rendelő és az eszközök olyan koszosak voltak, hogy azt bánom, hogy nem volt merszem felállni és eljönni az első pillanatban.l Én még ilyen rendelőt nem láttam, csak imádkozni tudtam, hogy nem az előző páciens által használt eszközökkel kezelnek. A lényeg, hogy kicserélte a 25 éves takony erdélyi orvos a fogtömésem, ami töméscsere előtt nem fájt, most már fáj a tömés után. Nem tudok enni azon az oldalon, mert rágás közben nyilallgat. Rengeteg a kontár, 20 éves, lelkiismeretlen taknyok, akiknek nulla a tudásuk, de sajnos az idősben sem lehet már megbízni. A másik oldalon letört a kisörlő fogam, mellette nincs fogam, mert azt is egy töméscsere után elveszítettem, ki kellett húzni, most tetetnék rá koronát, hidat, de írd és mondd, nem merem, 1 hónapja csak bújom a netet, kérdezősködöm, de nem merem senkire rábízni. Ilyen világot élünk.
2017. szept. 2. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

:( köszönöm egyébként a válaszokat. Borzalmasan érzem magam továbbra is. Utolsó, hát... Mit mondjak? Rettenetes ez az egész helyzet.


Most egyébként találtam egy jónak tűnő fogorvost, csak ahogy írtam, neki novemberre van időpontja. Másik megyeszékhelyre fogok utazgatni a fogam miatt... Vicc. De itt ennyi rosszul sikerült kezelés után csodálkoznak a fogorvosok, hogy az emberek többsége csak akkor megy fogorvoshoz, ha már fáj a foga... Nekem nem sok bizodalmam maradt ezekben az emberekben. Ha ebben az új fogorvosban is csalódnom kell, akkor csak egyszer halljam meg egy fogorvostól, hogy a beteg hibája és így úgy meg amúgy... Tönkretették a fogsorom egy jelentős hányadát, ennek nem szabadott volna megtörténnie. Nem nyújtanak minőségi munkát, és mostmár a kivételtől is félek (mármint aki minőségi munkát tud nyújtani, attól is). És ez nem felszereltség kérdése. 14.000 forintért tömött egy fogat. A legjobb tömést kértem, nekem ez nem pénz kérdése, mégis elcsúszott két tömés is. A balul elsült a gyökérezelésekrol meg ne is beszéljünk. Valószínűleg még szükség sem lett volna rájuk. :(

2017. szept. 2. 12:24

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!