Vajon erre mi a magyarázat, mi ennek a neve?

24 éves fiú vagyok. Elég furcsa...hát nem gonddal küzdök, hanem...nem is tudom, leírom és majd eldöntitek, hátha lesz itt szakember. Picit hosszú lesz. Szóval kisgyerekként is más voltam már, éretebb mint többiek, szerettem egyedül lenni. Édesanyámat elvesztettem, akkor voltam én 7 éves amikor elhunyt, apával megromlott a viszony, nagyszülőkkel még azt mondom oké minden. Ahogyan kezdtem felnőni valami elkezdett feltörni bennem. Olyan...emberutálat szerűség. Antiszocialitás vagy nem tudom. Sosem szerettem például (most sem), ha valaki előttem hülyét játszik vagy vicceskedik, szeretem a logikát a dolgokban, nem bírom a buta embereket. Nem szeretek köszönni és kezet fogni, nem bunkóságból csupán nem szeretem ha hozzám érnek mások. Sokszor percekig nézek valakit és leszűrök belőle sok mindent úgy hogy meg sem szólal. Folytom pörög az agyam. Ha valamit csinálok, akkor addig csinálom míg tökéletes nem lesz és ha megzavarnak netán benne akkor ellenállással reagálok és dühvel (nem kiabálok csak csapkodok sokszor). Például nekem minden napra van tervem. Múltkor az történt, hogy szabadnapomon a főnök megkért, hogy utazzak fel Budapestre valamiért, persze mondtam neki hogy oké, de legbelül dühöngtem és ideges lettem hogy a napi rutinomat megzavarták. Teljesen kiborultam. Ezek mellett nagyfokú rendmániám van, hipochonder is vagyok, folyton szűretem magamat közben meg monogám vagyok sőt inkább aszexuálisnak mondanám magamat de nekem ez a legjobb. De például a munkahelyemen én vagyok a legjobb, mindenki megbecsül, elismeri a munkámat. Vendéglátózom, annak ellenére, hogy ki nem állhatom az embereket, de mégis szeretnek a vendégek, igaz senkivel nem társalgok csak kiadom amit rendelnek és ennyi. Vagy ha kérdeznek, akkor tőszavakban válaszolok. Szerintem ők is látják, hogy én nem az a pultos/felszolgáló vagyok, aki elmeséli az életét, de a munkámat igényesen végzem ezért nem szólnak. Szóval igazából én ezt úgy tudnám leírni, hogy amikor az emberek nyitnának felém vagy megismernének, akkor én hirtelen tüzes tüskés indákat varázsolok magam köré, amin senki nem léphet át soha. Majd ha elmúlt a veszély, akkor eltüntetem az indákat. Csak ilyen hasonlat jutott eszembe erre. Nem tudom...hogy ez most mi, betegség vagy csak szimplán átlátok az embereken és a világban történő kamu emberi barátságokon és kapcsolatokon? Amiből én sosem fogok kérni. Vagy inkább menjek el egy pszichológushoz?