Ez valami betegség hogy szeretek szomorú állapotban lenni és sírni?

Ez a korral jár. A sírás pedig oldja a stresszt.

A tinédzser korra jellemző ez a kissé labilis érzelemvilág.

Tinikorban ez teljesen normális, sőt néha kell is. Emlékszem én akkoriban néha egész hétvégére bedepiztem és csak ültem a szobámban, alig ettem és sírtam egy csomót, teljesen ok nélkül, de a korral elmaradt. Szerintem mindenkinek van hosszabb, vagy rövidebb ilyen szakasza, főleg lányoknál (:

23/nő

Nalam is volt egy ilyen idoszak, kb 20 eves koromig kitartott. Volt, hogy direkt szomoru szamot hallgattam, hogy ki tudjam jol sirni magam. Szerintem ez ebben a korban normalis. Alapbol en is mindig vidam voltam csak egyedul jol esett kicsit a tini problemakon gondolkozni es pityeregni kicsit :) szerintem ettol meg nem vagy depis de persze ha ugy erzed szukseged van segitsegre ne habozz kerni. Anyukaddal pedig probaljatok meg leulni es megbeszelni a gondokat. Minden jot neked :)

25/L

"Szuleimmel nem tul jo a kapcsolatom es anyukam mar azt hiszi depresszios vagyok es nagyon elakar kuldeni pszcihologushoz"

Kérd, hogy előbb töltsön veled ő több időt, mert arra mindenképpen szükségetek van (mindkettőtöknek!) ahhoz, hogy javuljon a kapcsolatotok - és simán lehet, hogy akkor máris látni fogja, hogy az alaphangulatod rendben van, a szomorkodás csak időnként van - és akkor majd őszerinte se lesz szükség pszichológusra.

De egyébként ha akarsz, tényleg fordulj pszichológushoz, hátha ad valami jó tanácsot, veszíteni valód nincs vele.

És te is figyelgesd magadat: amíg csak átmeneti állapot a szomorkodás, addig oké, mert az alapállapotod rendben van. Ha viszont kezd átbillenni, és túl sok lenni a szomorkodás, na az baj lehet.