Nagyon aggódom édesapámért. Mondjàtok, hogy fel fog épülni?

Szüleimmel élek. Apukàm elveszítette az àllàsàt, 3 hónappal ezelőtt, pontosabban, kamionsofőr és a főnöke belekényszerítette őt egy túlvezetésbe, amibe utólag megbànta, hogy belement, de félt,hogy kirúgjàk, ha nem teszi. Ha visszament volna, valószínűleg megbüntették volna, nagyon sok pénzre. Alapból belefàsult màr ebbe a munkàba,majdnem 40 éve csinàlta sok sérelme volt vele kapcsolatban, ezért úgy döntött, nem megy oda vissza, hanem keres màsik kamionsofőr àllàst, màr úgyis akart keresni màsik àllàst, de a szakmàjàn belül

Ahol "elcseszte" úgymond, hogy el is mehetett volna 1 hónap betegàllomànyba is, akkor megúszta volna a büntetést. Apukàm elég döntésképtelen típus, és addig húzta az àllàskeresesést, mert jobb helyet szeretett volna találni, amivel többet lehet itthon, nem 5-6 hétig van kint.Utàna annyi lehetősége volt, hogy egyszerűen nem tudott dönteni, hova menjen, a pénz meg ment, és egyre jobban kezdett ezen szorongani. Úgy volt, hogy màr csinàlt egy màsik kamionsofőr àllàst,2 hét volt a betanulàs, de az kő kemény volt, nem bírta, mert ott üzemanyagot is kellett tölteni, rengeteg cím volt egy nap,.. Így azt ott kellett hagynia, azért is, mert akkor màr alvàsi problémài voltak, a megelőző màsfél hónapos szorongàs miatt, hogy mi lesz velünk, kikapcsoljàk az àramot és mindent, így az autóvezetés nagyon veszélyes. Ez is iszonyatosan megviselte őt, a maradék önbizalma is oda lett, kialakult nàla egy pànikbetegség is, hogy semmilyen feladatot nem tud ellàtni. Màr a régi munkahelyét is felhívta, visszamehetett volna, de azelőtt is annyira bepànikolt, hogy nem fog megfelelni fizikailag nem fogja bírni, plusz neki vérnyomást is mérnek, csak akkor mehet dolgozni, ha nem magas neki ... Majd elment egy màsik munkahelyre is, ott meg is bukott a magas vérnyomása miatt, nem is vették fel, ez csak tovàbb tetézte az àllapotàt. Próbàltuk őt mindenhogyan bíztatni, akkor még nem tudtam, hogy ekkora a baj, és segítségre van szüksége, azt hittem, csak àt kell lendülnie, el kell kezdenie újra dolgozni, bele ràzódni, de itt nagyobb a baj... màr làtjuk.:( Természetesen mindenkiben egyből felmerül a kérdés, én miért nem dolgozom, 28 éves vagyok nem kifogàsokat akarok keresni, 10 éve van kevert-szorongàsos depresszióm, màr el kezdtek vele kezelni többször is, de mindig abba maradt. Kisebb munkàim voltak, de egyiket sem bírtam sokàig, elvégeztem egy fősulit, 2 éve, de nem abban szerettem volna elhelyezkedni,mert az mondhatni utàlom, még mindig a nyelvvizsgàval szenvedek, hogy megkapjam a diplomàmat, nyilvàn az àllapotom miatt is, úgy volt, hogy hamarosan megcsinàlom, ekkor jött a törés az életemben, 5 hónappal ezelőtt fülzúgàsom kezdődött, ami egyre jobban erősödik. Mondanom sem kell, egy ennyire gyenge embernek, amilyen én vagyok, ezt milyen megélni, màr sokszor fel akartam adni, de a cicàim miatt nem tehetem, nekik csak én vagyok. Màr fel akartam ebből àllni, újra próbàltam magamat összeszedni, elfogadni, hogy ez jelenleg egy gyógyíthatatlan betegség (mindent megnéztek nàlam,nincsen szervi oka) és próbàlok együtt élni vele, de akkor jött ez a csalàddal, apukàmmal. Màr, amikor csak a depresszióm volt, akkor is az egyetlen értelmét az adta volna az életemnek, hogyha végre meg lesz a nyelvvizsgàm, tovàbb tanulhatok szociális munkásnak, mert semmi màs értelmét nem làtom az életnek, mint segíteni. Most természetesen tudom, hogy akkora a baj, hogy el kell mennem dolgozni, egyedüli amitől még rettegek most, hogy a fülem/hallàsom rosszabnodni fog, mert itthon nyivàn sokkal jobban tudom kímélni, amióta ez a tregédia történt vele, mert annak élem meg, azóta kimozdulni is rettegek, mert kint a hidegben erősebb a zúgàs.de tudom, hogy kalitkàban akkor sem élhetek, amúgy sem, ezért tudom, hogy àllàst kell keresnem, talàn még jót is tehet nekem. De az egész csalàdot akkor sem fogom tudni eltartani, édesanyàm nyugdíja 80 ezer forint. Apukàm visszatérve, teljesen tönkrement, màr csak àrnyéka a régi önmagànak. Én tudom, hogy hatalmas volt rajta a nyomàs, hogy csak ő keresett, okolom is magamat emiatt, de még most is azt mondja,hogy ő nem ennek a súlya alatt roppant össze, hanem nem tudja magànak megbocsàtani, hogy kilépett az àllàsàból legelőször, 3 hónapja . Mi nem voltunk gazdagok, de jól éltünk, nagyon is, soha nem kellett félnünk az anyagiak miatt, mindig biztonságban voltunk.Nem azért,hogy magamat mentegessem, de ezért sem vàrtàk el tőlem, hogy dolgozzak, ettől függetlenül persze mindig tudtam, hogy a szüleim nem élnek örökké, és a sajàt talpamra kell àlnom, és önnàllósodni is akartam/ akarokbcsak olyan nehezen talàltam rà,.hogy mit is szeretnék csinàlni, mert abból is szerettem volna élni, tudom, talàn naív vagyok , és azt is tudom, hogy magamat is előbb rendbe kell lett volna tennem, hogy ne fajuljanak idàig a dolgok, sokszor akartam elkezdeni kezelést, de mindig halogattam, màr bànom,mert làtom, hogy az életem oda van.., annyi mindent hagytam ki, de tini koromban voltak jó éveim is de ez persze nem kàrpótol mindenért de màr mindegy. Ez viseli őt meg teljesen, hogy elveszítettük azt az életszínvonalat és bevallom engem is, mert burokban voltam sokàig tartva, apukàmnak egyetlen kislánya voltam, és nagyon féltett, mondahtni túl féltett, ma màr ezt is làtja, mert ezért sem tudtam önàllósodni. Megszakad érte a szívem, szorong szinte 0-24 ben, alig alszik , órànként felébred, nem tudja elengedni a múltat..én is ilyen vagyok, de tudom, hogy most muszáj lesz,mert végünk. Úgy volt, hogy néz fizikai munkàt, amíg helyre nem jön, de màr a legkisebb felelősségetől is fél, előbb orvosi segítségere van szüksége , magàt kell rendbe hoznia, de még mindig nehezen fogadja el a segítséget, fél a gyógyszerektől, még mindig maga akarja megoldni.. de talàn hétfőn el tudom őt "vinni" orvoshoz, anyukàmmal igazàból màr azt szeretnénk, ha befeküdne egy időre, pszichoterápiàs osztàlyra, jót tenne neki, mondja is sokszor, hogy jót tenne neki a környezetvàltozàs, de mégis, retteg minket itthagyni, pedig el lennénk tényleg, elmegyek dolgozni, megleszünk anyukàmmal ketten. Folyton magàt hibàztatja, azt mondogatja, hogy mibe sodort minket..:( pedig tudom, hogy én is hibàs vagyok, hogy nem làttam, hova tartanak a dolgok.. Anyukàmmal nagyon félünk, hogy erre rà fog menni. Ne haragudjatok, tudom, hogy szörnyű hosszú volt, ez most a csalàdom története, előre is köszönöm, ha valaki segít!