Hogy csinálják az előadók?

Én úgy fejlődtem sokat ebben, hogy kötelező szakmai gyakorlatokon részt vettem. Szoc gondozó és ápoló vagyok (frissen végzett, oh yeah! :D), a gyakorlatok során voltam idősek otthonában, férfi hajléktalanok otthonában, idősek klubjában, házi segítségnyújtásban, kórházban. Az oké, hogy sok kedves idős néni van, de attól, hogy kedves, lehet nehéz eset, aki mondjuk a nagy melegben nem szomjas, hát nem iszik, nem szereti az ételt, nincs éhségérzete, ezért nem eszik, és olyanok is vannak, erősen demensek, akik nem akarnak kiszállni az ágyból szép szóra, és ennek ellenkezője, aki állandóan ki akar szállni, pedig bottal se tud jelen állapotában biztonságosan közlekedni.

Mindegyik helyzetben be kellett dobnom magam, legtöbb embernél elő kellett magam adnom, meggyőzőnek lennem, magabiztosnak. Az elején ez nehéz volt, aztán három (+ 1 év, ugyanazon a szakon, csak iskola váltás a lelki gyötrőim miatt) év alatt sikerült javítanom, az általad leírt problémán. Nem tökéletes, de amilyen mély szinten indultam fellépésben, rengeteget fejlődtem.

A gyakorlatok száma heti egy nap, 7 órában, és nyári gyakorlat, egyhuzamban egy hónap + ugye gyakszin kívül is érnek helyzetek.

Alapból még mindig kicsit visszahúzódó vagyok, de amikor kell, képes vagyok odatenni magam. Tehát igen, lehetséges, de értelemszerűen könnyebb azoknak, akik alapból olyan személyiséggel születnek.

19/l

„Az az ember viszi az életben legtöbbre, akinek elég jó a szociális készségei."

Bizonyos pályákon igen, máshol pedig nem. Azok az emberek is tudnak érvényesülni, még ha nem is feltétlenül azokon a területeken, mint ahol a jó szociális készségekkel rendelkező társaik.

„Izgulós, szorongó alkat megtanulhatja ezeket a szociális készségeket vagy születni kell hozzá?"

Valaki ilyen készséggel születik, neki persze könnyebb, de biztos lehet fejleszteni is. Kicsit hasonlít a kézügyességhez; aki ezzel a tehetséggel megáldott, annak sokszor nem is kell tanulnia, de mint tudjuk sok kitartással más is elsajátíthatja.

Előadóművész vagyok. Szeretek zenélni, szeretem produkálni magamat, és örömet okoz minden perce.

Természetesen fiatalon, - főleg tinédzser koromban RENGETEG mélypontom volt, de hála Istennek, ennek már nyoma sincs. Izgultam, gyomorgörcsöm volt fellépések előtt, - és ilyenkor jobban lekötött az, hogy “vajon mit fog gondolni XY?”

Utána évekkel már az fordult meg számtalanszor a fejemben, hogy inkább kiállok 500 ember elé, mint hogy a korrupt pedagógusaimmal, legfőképp a hárpia énektanárommal legyek egy légtérbe zárva. 😄

Rutinnal rengeteg tapasztalatot szerez az ember, és aztán azon kapja magát, hogy nem kell túlmisztifikálni ezeket az alkalmakat, - természetesen az előadás öröme, az az érzés, amikor ránézel egy mosolygó közönségre, mindig ugyanaz, - de nem kell felfújni semmit. Maga a színpad egy kis “mini univerzum, élettér”, ahogy ugyanolyan természetességgel kell mozognod, mint a hétköznapi életben, ugyanúgy kell lélegezned és énekelned. Ha az ember nagy illúziókat táplál ezekről a momentumokról, csak ront a teljesítményen. Egyébként is mindig utólag tudod meg, hogy ez egy nagy állomás volt-e az életedben, vagy egy pitiáner semmiség.

Én is ilyen voltam régen. Olyan szakmám volt, ahol nem kellett emberekkel érintkezni szinte egyáltalán.

"Az az ember viszi az életben legtöbbre, akinek elég jó a szociális készségei."

Én is erre a következtetésre jutottam: azok viszik igazán sokra, akiknek nagy a kapcsolati tőkéjük. Ezt pedig nem lehet elérni, ha nem mersz emberekkel beszélni.

Ezért szakmát váltottam, itt emberekkel kell beszélgessek, sok ember előtt kell előadást tartsak. Nagyon nehezen, de szép lassan belejövök. Ma már több száz ember elé is ki tudok állni beszélni. A spontán beszéd még nem igazán megy, de ha jól felkészülök, akkor nem is izgulok.

Azért azzal is számolni kell, hogy két teljesen eltérő légkörben az ember kiteljesedik, felbátorodik, oldódik, - míg ha rosszul érzi magát, mérgező számára, mert lekezelik, levegőnek nézik, a leghiperaktívabb ember is begubózhat extrém mértékben, és ez nem a jó szociális készségeken múlik. Bizony, egy igen nyitott ember is kerülhet ilyen helyzetbe.

Azt, hogy egy ember hogy viselkedik egy adott helyzetben, az őt körülvevő tényezők is befolyásolják. Ha az illető fiatal és konformista, értelemszerűen jóval nehezebb elvonatkoztatnia ettől.