Helyes a következtetésem?

Életképtelen vagyok egyedül, a családom vagy az épp aktuális partnerem nélkül már rég az utcán lennék vagy inkább a koporsóban. Nem vagyok képes majdnem 30 évesen az önálló életre, nem tudok fizetni egy albérletet, nem szeretek és nem tudok sokáig egyedül lenni, mindig mások támogatására szorulok (érzelmileg és anyagilag is). Belefáradtam ebbe. Nem akarok mások terhére lenni. Sokszor hallom meg olvasom itt is többek közt, hogy aki felnőtt fejjel nem képes megállni önállóan a lábán, az inkább akassza fel magát. Én is ezt a megoldást látom. Megrekedtem egy 15 éves szintjén, aki igényli még a gondoskodást, de ez lehet, hogy csak a borderline miatt van, ezzel vagyok diagnosztizálva kb 4 éve.

Tehát aki huszonévesen egy tizenéves szintjén van, azzal teszi a legtöbb jót a társadalomnak, ha inkább kiszáll az életből?