Egyik napról a másikra szégyenlem magam miért szerintetek?

Miért lenne ciki?

Tanulsz dolgozol, otthon élsz. Mi ebben a hiba? Nem értem.

Semmi gond minden rendben van.

Szerintem nem. Én 19 éves vagyok, idén lett meg a szakmám. Rövidesen kezdem meg az érettségi előkészítőt, ami 2 éves, tehát 21 évesen lesz meg (másnak ált. 18 évesen). Egy évem kukába ment, mert iskolát váltottam, máskülönben 20 évesen lenne érettségim. Utána okj, valószínűleg. Jelenleg vannak kétségeim apám élettartam hosszúsága felől, így ha egyetemet végzek is, ha egyedül kell ellátnom magam, akkor bizony 2 éves okj, merthogy a megszerzett szakmámat nem szeretem, csak legvégső esetben bárhol találok munkát, jelen helyzetben is.

Szóval nem, nem ciki. 25 évesen már van két szakmád, amit soha senki nem tud elvenni tőled, az érettségi meg... hát valahogy a két szakmának is meg kellett lennie. Ne aggódj, nem vagy gáz, csak az aki azt mondja rólad.

Egyelek meg, fel a fejjel nem vagy elkésve semmiről.

Előtted az élet. Hajrá! Csak így tovább, minden rendben van!

2-es hsz vagyok.

Ó, sokan vannak még rajtunk kívül. Nem vagyunk egyedül, bizonyos értelemben. :)

Persze, nem titok. Az utóbbi időben nagyon rosszul van (idegi dolog lehet), most pedig beteg lett, láz és reggel kihányta a szívére és cukrára szedett gyógyszereit. Tud járni, de mint egy partra vetett hal, aki haldoklik. Leszögezte, hogy hétfőn hívja fel a háziorvost, mert akkor jön vissza szabadságról. A személyisége olyan, hogyha leszögez valamit, ahhoz tartja is magát. Nem biztos, csak esély van rá, hogy elkapta a vírust (szerintem), de ha a fene fenét eszik, tartja magát ahhoz, hogy sima vírus fut át rajta, mint minden évben egyszer-kétszer... Szerintem szimplán hülye, de helyette nem intézkedek. Egyedül nevelt fel, mindig is voltak, már kiskoromban is fájdalmai, így igazság szerint, mivel már képes lennék ellátni magam, még ha nehéz is, neki mondhatni megváltás lenne. Mondta is, neki már elege van az életből, csak itt vagyok én, még tanulok. Nem hajtok arra, hogy meghaljon, mert nagyon szeretem, de szembe menni se megyek, mert tiszteletben kell tartanom a személyiségéhez tartozó dolgokat is. Megköszönni nem köszönné, ha hívnám a mentőket, annyira talán még nem i mondható rossznak. Évek óta, 12 órázik, közben nézni ahogy fájlalja magát és elege van az egész világból, az életből... ha szánt szándékkal azon lenne, hogy meghaljon, úgy hiszem, nem lenne beleszólásom, mert az élete tényleg pocsék volt és máig az, a kisebb-nagyobb nevető pillanatokkal együtt is. És sajnos, se szíve, se cukra, se füle, se fájdalmai, nem fognak elmúlni, utóbbi csak valamennyi ideig nincs, aztán visszajön. Arra meg nincs keret, hogy minden hónapban masszőrhöz menjen, de az se sokat változtatna.

Ha elmenne, csak megköszönni, hálásnak tudok lenni, hogy egyedül felnevelt, nem dobott el, és megvárta azt, amíg egyedül el tudom magam tartani, amire nevelt is. Konkrétan a háziorvos megmondta neki, hogy 5 éve halottnak kellene lennie az eredményei és az elmondottak alapján. Mindig úgy képzeltem, hogy majd segítem és eltartom őt öreg korában, de már rájöttem egy ideje, hogyha meg is éli, amit nem akar, az csak fájdalmas lenne neki, nem lelné örömét.