Ki hogyan tudta ezt leküzdeni?

Picit lehet, hogy hosszú lesz, de megpróbálom röviden.

Szóval, mostanság, lassan egy éve nagyon kezd berántani ilyen depresszió féleség. Eddig is voltak gondjaim, meg eddig is voltak nehéz napjaim, de ennyire még sose. Elég gyakran van az mostaság, hogy feküdnék egész nap, rossz kedvem is van,semmihez nincs kedvem stb. 2 gyerkőcöm van, akiket imádok. Ez miatt is mindgi bűntudatom van, hogy pl ma semmi kedvem velük foglalkozni. És ez sajnos egyre gyakrabban van. Mostanában semmi nem tud úgy felvidítani. Bármi van, mindenben csak a rosszat látom.

Építkezünk is, meg felújítunk. Halad, ahogy kell. Nem sietjük el, nem is tudnánk. Ahogy pénzből és időnkből telik. De ha pl valamit megcsináltunk, úgy örülök, de nem igazán. Már keres is a következő problémát, amin idegeskedhetek. Ha valami jól sikerül is, akkor is lehangolt vagyok. Pl gyerkőcöm szülinapja. Összeült végre mindenki, jól el is telt a nap, de utána mégis lehangolt voltam. Pedig ez pont olyan dolog aminek felkéne töltenie. Az is aggaszt, hogy most döbbenek rá, hogy igazán nincs is semmi életcélom. Nem tudom mihez kezdjek. Szeretnénk még gyereket. De így nem merem bevállalni, míg építkezünk, stb. De lassan betölti a kisebb is a 3 at. Régi munkahelyemre nem szeretnék, és nem is tudok visszamenni. Azt se tudom, milyen szakmát tanulhatnék. Vagy mit is dolgozzak. Félek attól is, ha visszamegyek dolgozni, a további gyerkőcöket mégjobban elhúzom. Mert ezt is úgy szerettem volna, hogy a nehezebb éveket úgymond egyszerre lehúzni.

Párommal is sok a vita mostanság. Sokat dolgozik ő is, van, hogy haza se jön a muka miatt. Rám szakad minden dolog itthon. Semmi segítségem kb. Anyum itt lakik a faluban, de hol van hol nincs... Mikor milyen kedve van. Magamra semmi időm. Ez is úgy hiányzik. Esténként szoktam filmezni néha,mikor már mindenki alszik. De azt is képes vagyok fáradásig. legalább addig se kell másra gondolnom. De másnap meg még lehangoltabb, meg fáradtabb vagyok. Volna még elég sok probléma. De a lényeg, hogy egyszerűen nem tudom már az életemet a kezemben tartani. Mintha minden kezdene kicsúszni a kezeim közül. Meg ahogy ez a szar is próbál berántani. Rengetegek sírok is. Úgy igazán nem is tudok ezekről senkivel se őszintén beszélni. Mert midenki egyből osztaná az észt, hogy én megmondtam stb stb..

Gondoltam Pszichológusra is... De az se olyan egyszerű. Elmenni hozzá stb.

Köszönöm, ha végigolvastad, és esetleg tudsz hozzászólni.