Mit javasoltok mit tegyek? (Többi lennt)

Mennyi idős vagy? Lány vagy, vagy fiú? Ezek fontos információk lennének, mert akkor ehhez mérten tudnánk neked javasolni valamit.

De vonatkoztassunk el ettől, hiszen van elég gondod így is. Bármi is fog még történni a közeljövőben (mert sajnos lesz még negatív élmény bőven), ne vagdosd magad semmiképp se. Ezzel elijeszted azokat az embereket magad mellől, akik esetleg tudnak rajtad segíteni, akik tudnak irányt mutatni neked majd az álmaid felé. Másrészről azt is fontosnak tartom, hogy ne foglalkozz a szüleiddel. A szülők legalább annyira le tudják húzni az embert, mint amennyire segíteni tudják. Ismerd fel azt az állapotot, amikor a szüleid már több rosszat okoznak neked és ehhez mérten cselekedj is: minél több mindenből vond ki őket. Ha viszont 14 éven aluli vagy, akkor ez lehetetlenség lesz, ilyenkor csak várni tudsz, amíg eljön a te időd. Ezen kívül nem szabad foglalkoznod az ő magánéletükkel, főleg, hogy ha már nagykorú vagy valóban. Mondjuk a jelen helyzetben nem lehet ezt megoldani, de ha a jövőben se változik a családi helyzetetek, akkor lehet, hogy érdemes kollégiumba menned, mert legalább addig se vagy otthon. Van párkapcsolatod? Az is lehet egy jó alternatíva, hogy ne kelljen otthon lenned, legalább a szabadidődben. Próbálj csak magaddal foglalkozni, nem önzőség, ha magadon segítesz. Tekintsd át a lehetőségeid, hogy mire vagy képes, hová tudsz esetleg tovább menni. Sokszor a legegyszerűbb dolgok tudnak a legjobban segíteni rajtad.

#2 Hát igen, így a kollégium kilőve. Viszont ha nem élnek együtt a szüleid, akkor főleg nem bonyolítanám túl a kettejük helyzetét a te helyedben. Az én szüleim is külön élnek, de amikor téma volt az ő válásuk és annak lezongorázása, totál hidegen hagyott engem az egész. Persze erre se akarlak ösztönözni, az se jó, ha ennyire passzívan állunk a dolgokhoz. Csak fogadd el, hogy édesanyád (ahogy az enyém is) el akar válni az édesapádtól. Szomorú, de ha az elmúlt 8 évben elvoltak külön, lehet még jobb is lesz nekik, ha a két gyűrű és a papír se köti őket. Gondolj arra, hogy nekik (és talán neked is) jobb lesz így. Senki nem veszít el senkit se, csak nagyobb lesz a nyugalom és a függetlenség.

A telefonos dologról meg az a véleményem, hogy ha van rá lehetőséged, keresd meg rá a pénzt. Nem csipkelődésből írom ezt, egyszerűen te is nyugodtabban fogod kezelni majd a készüléked, és nem kell esetleg a szülők szokásos "minden az enyém, amit én vettem" jellegű mondatait hallgatni (én sokszor megkaptam ezt régen, azért írom). Mellesleg a mai telefonokat a méretük és a nem túl ergonomikus burkolatuk miatt én is valószínűleg leejteném állandóan, de ezért vettem egy kihajtható bőrtokot rá, neked is ezt tudnám javasolni. Jól is néz ki, megvédi a telefont nagy eséllyel és nem annyira drága (telefonfüggő, de nekem 3700 Ft volt rá).

Egyébként pont abban a korban vagy benne, amikor nagyon sok lehetőség fog eléd kerülni. Nálam is ilyen tájékban (inkább 17 éves koromban) dőlt el sok minden az életemben. Nem azt mondom, hogy jó életem van, de a 16-17 éves korom előtti életemhez képest lényegesen jobb és folyamatosan próbálok tenni annak érdekében, hogy jobb legyen. Én is voltam a padlón már, és mind a mai napig vannak visszatérő lelki gondjaim, de próbálom magam túltenni ezeken több-kevesebb sikerrel. Sehova nem vezet, ha hagyod, hogy a végső kétségbeesés érzése eluralkodjon rajtad - baromi fojtogató tud az lenni. Ahogy korábban is írtam az első üzenetemben, nézz magad körül, milyen lehetőségeid vannak és kik vannak a segítségedre. Hagyd, hogy átitassanak az álmaid mámora (nem bűn álmodozni egy kicsit, önbizalom-építő tud lenni), amik bár nem valósultak még meg, de meg fognak, mert velem is ez lett végül. Nekem is voltak álmaim, amik szintén 16-17 éves korom körül rajzolódtak ki határozottan és bár kaptam segítséget, meg nem volt egyszerű, de meg tudtam végül valósítani ezeket 18-19 éves koromra. Ennek ellenére még nem érzem magam annyira sikeresnek, 20 évesen is ugyanaz az egyszerű srác vagyok, mint régen, de én is próbálom azt a törekvő utat járni, amit mások is próbálnak. A példámon keresztül azt szeretném neked érzékeltetni, hogy semmi, de tényleg semmi se lehetetlen.

Első nekifutásnak azt tudom javasolni neked, hogy amíg tartanak ezek a korlátozások, addig próbáld rendszerezni a gondolataid, a szükségleteidet, a vágyaidat és próbáld magad fejleszteni, ahol kell. Ezt csak te tudhatod, mely' tulajdonságaid szorulnak fejlesztésre (ideértem például az önbizalmat, a lelki világot, a kisugárzást, vagy a fizikai megjelenést), de amíg otthon kell lennünk, addig is próbálj önbizalmat plántálni magadba. Szükséged lesz rá, mert el fog jönni az az idő lassan, amikor az emberek közé visszamehetünk és akkor minden szociális képességünkre szükség lesz.