Legszívesebben hetekig csak aludnék, mit kezdjek magammal? 17/L

Azzal kezdem, hogy nem vagyok depressziós, szó sincs erről, mert nem vagyok szomorú.

Durván egy évnyi csalódások sorozata után nagyon erősnek éreztem magam, érinthetetlennek. Azt érzem, már semmi nem tud elszomorítani. Kb egy évvel ezelőtt folyton bőgtem, ma már szinte nem megy. Csak elvagyok minden nap, jól érzem magam többnyire, nincsenek szélsőséges érzelmeim, a komfortos mindennapjaimat elem, és ha tehetem, nem mozdulok ki sok ember közé, nem megyek bulizni, vagy társaságba.

Megismertem egy fiút nemrég és elég hamar kiderült, hogy csak játszik velem. Valójában ez egy kis semmiség, de mégis sok mindent elárul, hogy hagytam magam belevonodni ebbe. Úgy érzem atbasztak, és nem szerelmi csalódásnak hívnám ezt, inkább az emberekbe vetett hitem leges- legutolsó darabjaira tört.

Egész nap erre gondolok. Van par elég közeli barátom, szabadidőmben megpróbálok szinte folyton velük lenni, programokat csinálni magamnak, lekötni magam. Azonban napi 5-6 órát így is mindig egyedül vagyok, és alapból szeretek egyedül lenni, de most valahogy nyomaszto.

Nem vagyok szomorú, inkább kiüresedtem, valami végleg eltörött bennem. De sokat nevetek, táncolok, zenét hallgatok, mindenki abszolút jókedvűnek tart szerintem, mégis belül valahogy eltört valami, valami már nem a régi. Azt érzem realizáltam, hogy mennyire végtelenül gonosz az emberi természet és már nem tudok többé igazán boldog lenni.

Ha egyedül betépek , sokat segít, de ezt sajnos nem tehetem a mindennapokban... Ha alszom, az is sokat segít, de előbb utóbb felébredek.

Legszívesebben lefeküdnek aludni, és akkor kelnek fel, ha nyár lesz.

Remélem érthető ez az egész. Mit javasoltok? Tapasztalatok?