Ez mennyire "reális" félelem vagy mennyire a kényszerbetegség "maradéka"?

Már elsős/másodikos korom óta voltak kényszergondolataim és azokhoz tartozó kényszercselekvéseim, amelyek leginkább a halállal voltak kapcsolatosak (ha nem csinálom meg/nem így csinálom ezt meg azt, ez vagy az meg fog halni/beteg lesz, stb). Pszichológusnál nem jártam, de nagypapám halálához kötöm a dolgot, aki 7 éves koromban halt meg - számomra - váratlanul. Kb. 13 éves koromig volt ez igazán jelen az életemben, aztán valahogy "kinőhettem", addig viszont tényleg rengeteg időt elvett a mindennapjaimból a folyamatos "engedelmeskedés" a kényszereknek.

Legközelebb Pure OCD formájában (kényszergondolatok kényszercselekedetek nélkül) tért vissza a dolog 16 éves koromban, utána életem legborzasztóbb 1,5/2 éve jött, ezt nem kívánom senkinek (Pure O alatt nem halállal kapcsolatos gondolataim voltak, hanem saját magamat kérdőjeleztem meg mindig, hogy jó ember vagyok-e, mi van, ha rosszat akarok, stb).

Kb. 18 éves korom óta vagyok ismét jól, mégha persze nem is múlt el teljesen a dolog - mondjuk azt, 30-40%-a az utóbbiból még ma is előfordul, leginkább, ha rossz kedvem van vagy valami rossz dolog történik, de ez semmi ahhoz a 2 évhez képest, úgyhogy nem panaszkodom (egyébként a kiskoriból is vannak "maradványaim", de az jóval kezelhetőbb, mivel a kényszercselekedeteknek látom a irrealitását, így már szinte az esetek 80%-ban nem reagálok a gondolatokra).

Mostanában viszont sok olyan helyzet van, amikor kb. a pillangóeffektusra gondolva (nem tudatosan persze) kötelezem magam arra, hogy csináljak/ne csináljak valamit.

Példa: épp rendelni szeretnék valamit használtan, de mivel civil az eladó és több jel utal arra, hogy idős, arra gondolok, hogy önző lennék, ha megrendelném, mert mi van, ha pont a postára adás alatt fertőződik meg a koronavírussal, csak azért, mert nekem épp ahhoz az áruhoz volt kedvem (kérek mindenkit, a vírusról ne kezdjünk el beszélni, legalábbis ne "létezik/nem létezik" formában, ez most lényegtelen, csak ez a legutóbbi példám). Vagy pl. amikor valaki felajánlja, hogy értem jön kocsival, ne várjak estefelé a hazafelé menő buszra a városban, nemet mondok, félvén, hogy mi van, ha pont akkor történik vele baleset és azért kell meghalnia, mert én nagy kényemben nem bírok egy kicsit sétálgatni, míg meg nem jön a busz.

Visszaolvasva kicsit össze-vissza fogalmaztam, de a kérdés most konkrétan a vírusos példára vonatkozik. Nem vagyok nagyon beszari tőle, magamra nézve főleg nem, de ez most pont egy olyan helyzet szerintem, ami a kényszerességre hajlamos emberekben még nagyobb kételyeket ébreszthet. Pl. eddig teljesen irreális lett volna a kényszergondolat, hogy "ha nem fújod le magad után mindig a lépcsőház kilincset fertőtlenítővel, meghal a 85 éves szomszédnéni", most viszont megtorpanok és elgondolkodom, hogy ez egy kényszergondolat vagy egy elvárható odafigyelés ilyen helyzetben.

Köszönöm szépen előre is a válaszokat, bízom benne, hogy troll-mentes tud maradni ez a kérdés, legalábbis kérlek titeket.