Milyen tanácsokat tudnátok nekem adni?

Sziasztok! Előre is szólok, egy kicsit hosszú lesz a sztori, úgyhogy türelemmel olvassátok végig!(: Évek óta mentális problémákkal küzdök : pánikbetegséggel és mániás depresszióval diagnosztizáltak, sajnos. Születésem óta voltak jelek, amik arra utaltak nálam,hogy valami nem oké, más vagyok, mint a többi gyerek, visszahúzódóbb, sértődékenyebb, de akkor még nagyon senki se foglalkozott ezzel. Ahogy egyre idősebb lettem, egyre "durvább" lett a helyzet, egyre jobban látszott, hogy nem vagyok boldog, hangulat ingadozásom van. Anyám sokszor mondogatta, hogy pszichiátriára kéne vinni, de sose lett belőle semmi. Mindig kövér voltam. Undorodtak kb. tőlem az emberek. Voltak időszakok, amikor lefogytam (kemény edzés + éheztetés, mondhatom, okos döntés...) de sose sikerült megtartani az "álomalakot". Sajnos képes vagyok túlzásba vinni mindent, ez jelen volt a fogyásoknál is. Vagy túlzottan éheztettem és kifárasztottam magam edzéssel, vagy trehány voltam és "nem érdekel semmi" stílust vettem fel. Sose találtam meg a középutat. Pár éve lefogytam 56 kgra a 171 cm mellé, úgy, hogy még annál is alacsonyabb testsúlyt akartam látni a mérleg kijelzőjén. Nem láttam magam reálisan. Mindenki mondogatta, hogy milyen sovány vagyok, de nem hittem a szavaknak, se a tükörnek (mivel nem is láttam azt, amit igazából mutatott, hahaha...), se a mérlegnek. Nagyon keveset is ettem, jelentős mennyiségtől fosztottam meg magam. A tanulmányaim is kezdtek romlani, amik előtte teljesen jók voltak, sőt, jobbak az átlagnál. Sajnos odáig fajult a dolog, hogy családon belül anyámmal elfajultak a dolgok és egy kis időre máshova kerültem. Az alatt az idő alatt nem tudtam edzésekre menni (nem taglalom, hogy miért, túl hosszú lenne) és szépen visszahíztam 73 kg-ra. Ahogy ezt megláttam a mérlegen, éheztetni kezdtem magam, megint.... Hánytattam is magam egyszer... Ahogy ez kiderült, az akkori személy, akinél voltam, bevitt a pszichiátriára és ott a vizsgálatok alapján kiderült ugye, hogy pánikbetegségem, illetve mániás depresszióm van, ami magyarázza azt, miért vagyok egyszer "mániásan" rákattanva egy adott témára, tevékenységre, vagy akár személyre és miért vagyok felpörögve, máskor pedig teljesen magam alatt vagyok, nincs kedvem semmihez, stb. Gyógyszert adtak, azt szedtem hónapokig, közben visszakerültem anyámhoz. Úgy tűnt, hogy a gyógyszer kicsit enyhített rajtam, nyugodtabb voltam, nem voltak ilyen váltakozó időszakok, hogy egyszer ilyen, egyszer olyan vagyok, viszont nagyon lelassultam tőle, lelassult az anyagcserém, rosszul aludtam, a mensim is felborult, ezért abbahagytam a gyógyszer szedését három hónapja. Eddig úgy tűnt, nincs semmi baj, minden oké, a gyógyszer megvonás nem okozott semmi problémát. Azt hiszem idáig... Ahogy említettem, szinte mindig kövér voltam. Évek óta 73 kg.... Amíg szedtem a gyogyót, próbáltam így úgy lefogyni, de szó szerint sehogy se sikerült, akármit, akárhogy csináltam... Lelassult anyagcsere... De 3 hete elkezdtem napi másfél- 2 órát edzeni, és persze odafigyelek az étkezésre is, habár az elmúlt pár évben, érdekes, nem eszek sokat, mindenből keveset alapon étkeztem, figyeltem, hogy ne legyen túl sok, se kevés, illetve a minőségre is odafigyeltem, de semmi sem látszott a mérlegen..nem ment lefele... Most viszont elkezdtem izmosodni, feszesedni, az arcomon is látszik a fogyás, stb.Lehetségesnek tartom, hogy a gyógyszer gátolta a fejlődést, fogyást, nem tudom... Viszont az elmúlt pár hétben egyszerűen rosszabbul vagyok lelkileg. Azt hiszem, vagyis úgy gondolom, hogy megint a depis időszakomban vagyok, óránként változik a hangulatom, nagyon szélsőséges...Ilyet még sose éreztem, ez mostanában durvabb lett, mint évekkel ezelőtt. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék öngyilkosságra, ráadásul a múltbeli dolgaim se a legszebbek... Volt itt már minden, sajnos... Molesztálás, szerelmi csalódás, csalódás fontos emberekben, sajnos családtagokban is... Ezeket sose éltem meg úgymond, hogy traumaként éltem volna meg... Persze, sokkolt, de akkor se éreztem magam ilyen rosszul, mint most.. arra is gondoltam, hogy talán a szervezetem és a lelkem most jutott el arra pontra, hogy "felfogta" ezeket és most jön ki rajtam... Vagy nem tudom... Hiába lehetne azt mondani, hogy a hormonok, biztos tini iszti, stb de érzem, hogy ez más, csak nem tudom, hogy mi. Próbálom a helyzetből minden lehető legjobbat kihozni, edzek, mosok, takarítok, zenét hallgatok, kedvenc filmet/sorit nézek, olvasok, de semmi javulás, csak pár óra erejéig... Őszintén szólva tudom, hogy az lenne a legjobb, ha a pszichiáteremnek szólnék, de nem akarok befeküdni megint, se a gyógyszereket szedni. Másnak ezeket nem tudom elmondani, anyámmal megint rosszban vagyok, vele őszintén sose tudok beszélni, mert ő ilyen, nővérem külföldön él, ráadásul anyámmal a hátam mögött kibeszélnek, facebookon... Az most lényegtelen, hogy ezt honnan tudom, mindegy... Van egy barátnőm, akinek elmondtam ezeket, de úgy igazán nem éreztem azt nála, hogy érdekelné... Szóval a ti tanácsotokra lenne szükségem (:

17/L