Ezt fel lehet dolgozni? Megérdemlem az életet?

“ Bocsánat, de én ezt nem értem. Én személy szerint úgy tapasztalom, hogy igenis a legtöbb embernél zsigerből az a reakció, hogy "úgysem tenné meg" "csak figyelmet akar" "ha akarná, megtenné és nem beszélne róla" "ugyan mi oka lenne rá"... stb. Jómagam is megkaptam ezeket, tudom, miről beszélek.”

És ez teljesen rendben van. Néha kell egy negatív hang is, ahhoz hogy valaki tudatosítsa magában azt, hogy milyen tettet akar elkövetni. Valljuk be, sokan vannak ilyenek, akik egyből ezt kezdik el mondani, hogy akkor majd felkötöm magam. Persze ez a legradikálisabb megoldás a problémára.

Persze, mindez a hozzáállás függ attól is, hogy az illető személy milyen állapotban van.

Itt most lehetne azt mondani, hogy ha nem tudjuk milyen állapotban van a kérdező. Ezt valóban nem tudjuk biztosra, de tudunk következtetni.

Mondjuk abból, hogy akinek ilyen semmis dolgok miatt van bűntudata, az egy életképtelen bárány és nem fog ártani magának sem.

“Szerintem van egy olyan faktor is, hogy te meg én másképp értelmezzük a leírtakat. Nekem ebből az irományból nem az tűnik ki, hogy konkrétan a béka miatt akar öngyilkos lenni. Ha megnézzük, látunk még ott kétéves gyereket is. Sőt,én úgy látom, hogy volt még más is, amit itt nem fejtett ki.”

Volt két éves gyerek igen… gondolatban. Nem mondom hogy a kérdező normális, mert egyértelműen nem az (már azért sem, ha tényleg ilyesmiért van bűntudata 25 évesen).

Amint említettem, talán nem fejtette ki. Talán más gondja is van. Leírta, hogy a szülei elváltak. De a fő gondja a leírtak alapján a bűntudat. Ha más gondja is van valakinek, miért pont ezeket emeli ki? Meghalt a rokonom és azt írom, hogy az a gondom, hogy kiesett a fagyi a kezemből?

Szerintem az történik, hogy a legtöbb ténylegesen depressziós és valamiképp lágyabb, gyengébb ember meglátja az öngyilkosság szót, egyből magára gondol, és elkezdi védeni a kérdező bárányt. Ami nem gond, mert szép dolog az empátia - attól függetlenül, hogy alapvetően felesleges, mert egy olyan dolgot feltételez ami teljesíthetetlen. Együtt érezni valakivel nem lehet. Csak magunkra reflektálunk és a saját, hasonló szituációinkra gondolunk. Én is így tettem. Azonban én az sajnálat és az empátia által gyakorolt önsajnálat helyett, magamra reflektálva, inkább az életért való harcot választottam, mint a lassú megdöglést. Ami abból adódik, hogy elfogadod, hogy gyenge vagy, beteg vagy, és ez így rendben van. Persze tudom, ez egy saját farkát harapó kígyó.

Mindegy, túlságosan el lett ez bonyolítva. Röhögném ha kiderülne, hogy a kérdező felkötte magát, de őszintén.

A kérdésre is válaszolva: nem, nem érdemled meg az életet. Sem én, sem más, sem a kérdező, sem senki. Az életet véletlenszerűen kapjuk, az egész értelmetlen, és csak azért vagyunk képesek elviselni, mert tudjuk, hogy egyszer majd meghalunk. Akinek joga van élni, es joga van születni, annak jogában áll meghalni is ha úgy támad kedve. Az élet voltaképp egy biológiai folyamat is. A természet törvényei érvényesek rá. Van aki kiesik, van aki nem. Egy bizonyos szemszögből, sőt a realitás perspektívájából, ez csak történés. Az öngyilkosság ugyanúgy csak egy történés, mint a Holokauszt, a béka megölése, a szülők elválása, a 2 éves gyerek gondolatbeli bántalmazása, és, mint minden egyéb. Kedves kérdező, a bűntudat az élettel együtt annyira értelmetlen, mint az öngyilkosság maga.

Szerintem különbséget kéne tenni aközött, hogy valaki hirtelen felindulásból azt mondja hogy "felkötöm magam", és aközött, hogy konkrétan az öngyilkosságot fontolgatja.

Az előbbire tényleg haszonos lehet rászólni hogy azért nem kéne ilyenekkel dobálózni, de ha valaki tényleg olyan állapotban van (és a kérdező lehet hogy tényleg olyan passzban van, ahogy te is rámutattál, ezt nem tudhatjuk) inkább empátiával kéne fordulni. Nyilván le kell beszélni róla, de nem úgy, hogy inzultáljuk, mert ez kontraproduktív.

Lehet amúgy hogy tényleg csak ez a bűntudat a problémája, valóban kicsit túlzásnak tűnik külső szemmel hogy pusztán emiatt kételkedik abban, hogy megérdemli-e az életet, de minenki más.

Érdekes gondolatot vetettél fel az empátiával kapcsolatban. Valóban azért reagáltam empátiával, mert nekem is arra lett volna/ lenne szükségem, hogy ne tépjék le a fejemet és ne hordjanak el mindenfélének, ha be merészelek számolni az ilyen jellegű gondolataimról (mert sokaknak segít, ha kibeszélhetik).

A kérdező most kapott választ mind a két fajta megközelítésből, ami tök jó.

Kíváncsi lennék amúgy, hogy mi van a kérdezővel, mert mi ketten itt tök jól elbeszélgettünk a feje fölött:D