Annyira elveszettnek érzem magam és ijesztő az élet nélküle, mit tegyek?

Pár hónapja lett vége az első szerelmi kapcsolatomnak. 25 éves vagyok, Ő volt az első. 20 évvel idősebb nálam, mást akartunk az élettől már, kiütközött több helyen a korkülönbség, szakítottam.

Nem gondoltam, hogy vannak normális, gondoskodó férfiak, mert nagyon más családi minták voltak előttem. Aztán megismertem őt, nagyon szeretett (most is szeret), folyton mindenben számíthattam rá, mindent megbeszéltünk, maximális bizalom volt....stb. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül a világban, hogy semmi baj nem törtémhet mert ő ott van. Mintha a lelki biztonságom és kiegyensúlyozottságom ő lett volna. Neki elmondtam mindent és megertette, meg tudott vigasztalni, sose bántott volna meg...stb.

De én szeretnék majd családot, gyereket, szeretnék meg utazni, élni, stb. És vele ezek nem jöhetnek szóba. Nem az utazás, hanem a gyerek és az esküvő. Voltak még apró dolgok, amik már zavartak, de belenyugodtam, mert az hogy ilyen és ennyire szeret, az mindenért kárpótolt.

De most mióta elköltöztem csak bőgök, félek, hogy már sose lesz olyan aki ennyire a legjobb barátom lesz, akire így rá tudom bízni magam. Előjönnek, amiket egész gyerekkoromban hallgattam Anyámtól, hogy a férfiak lelépnek, megcsalnak, kihasználnak, csak szexelni akarnak...stb. Félek, hogy nekem már nem lesz több ilyen, és vissza fogom sírni őt. De közbe meg azt érzem gyávaság es megalkuvás ebbe bennemaradni, mert nem vagyok boldog, nem vagyok szerelmes se igazán, csak nagyon szeretem és ragaszkodom hozzá és szeretem, ahogy szeret és számíthatok rá. Most nagyon egyedül és kicsinek érzem magam, amin az segítene ha megölelne és megvigasztalna, de ugye már nincs itt.

Leszek még valaha szerelmes és boldog?