Ez lehet deperszonalizáció?

18 éves lány vagyok. Nem rég az egyik barátommal beszélgetés közben szóba került, hogy néha olyan, mintha kívülről látnám magam, erre ő elmesélte, hogy neki is volt hasonló és ezt deperszonalizációnak hívják. Járt pszichiáterhez és gyógyszert is kellett szednie miatta.

Ezelőtt még nem hallottam erről, de ahogy mesélte az élményeit, teljesen összezavarodtam. Nem vagyok biztos benne, hogy amit én átélek, az tényleg deperszonalizáció, mert amikre a barátom sztorija alapján rá tudnám mondani, hogy igen, azokat én mindig normálisként kezeltem, hogy biztos mindenki tapasztal ilyeneket.

Alapvetően szorongó ember vagyok, nagyon sokat gondolkodom, sokmindent túl is gondolok. Amikor valami gondolat beragad, az gyakran olyan érzés, mintha nem lennék teljesen jelen. Mintha egy csepp ember lennék, aki a fejemben van és néz ki egy ablakon, a testem pedig csinálja, amit kell neki. Kb mintha a gondolataimban léteznék. Olyan is gyakran van, hogy megállok és nem csinálok semmit, csak a fejemben vagyok és gondolkodom. Az idő is máshogy telik, nem tudom, mióta állok/ülök egy helyben, csak egyszer feleszmélek rá, hogy nem csinálok semmit, de ez nem húz ki sokáig az állapotból, csak pár percre. Gimi végét taposom, szóval tanulnom kellene sokat, de tanulás közben is sokszor eszembe jut valami gondolat és csak meredek magam elé, a látásom elhomályosul, mintha távolba néznék, áramolnak a gondolatok és pár perc után arra eszmélek, hogy eltelt egy óra. Ez nagyon zavaró, de mindig úgy voltam vele, hogy csak elbambulok, mindenkivel előfordul, még most is úgy gondolom, hogy lehet, hogy tényleg nem kell nagy jelentősséget tulajdonítani neki, csak szokás szerint túlgondolom.

Elő szokott fordulni, hogy jön egy ilyen érzés, hogy én most nem is a jelenben vagyok, hanem valahol máshol és ami épp történik, az csak egy emlék.

Az utolsó, ami most eszembe jut, hogy szokott olyan érzésem lenni, mintha a kezemre nem tudnék hatni. Tudom, hogy az enyém és hogy én mozgatom, de mégis olyan, mintha magától mozogna, én meg csak nézem. Ebben az esetben azért vagyok bizonytalan, mert ezt az érzést magamnak is elő tudom néha idézni.

Szóval teljesen összezavarodtam, hogy az életemet hazugságban éltem-e eddig és bebeszéltem magamnak, hogy minden normális vagy tényleg minden normális és próbáljam túlélni úgy, ahogy eddig.

Ha tudnátok segíteni, hogy tényleg deperszonalizációt tapasztalok-e vagy sem, annak nagyon örülnék és előre is köszönöm a válaszokat.

Bocsi, hogy kicit hosszú lett, köszönöm, ha elolvastad.