Miért esek vissza a depresszióba?

Ilyen fiatalon szerintem a depresszionak nincs ertelme, foleg mivel lany vagy (szelsosegesebb erzelmi allapotok, plane ilyen korban).

Pszichiater vagy pszichologus diagnosztizalt teged depresszioval vagy csak te neha szomoru vagy mert valami nem sikerult/nem ugy ment ahogy szeretted volna?

A te korodban a kutatasok azt mutatjak, hogy a depresszio tunete leginkabb aggresszio (verbalisan es fizikalisan - ordibalsz, verekedsz pl), fejfajas, gyomorfajas.

Mit jelent neked a panikroham? Hirtelen szomoru lettel egy kicsit?

Gyogyszert kaptal? Mondjuk ilyen korban eleg sok gyogyszert nem szabad adni.

Ha igen, akkor szeded rendesen? Ha nem akkor lehet vissza kene menni.

Tokmindegy mi van, a lenyeg hogy szerintem ha igazi depressziod van amit orvos allitott meg vagy rendes terapeuta, akkor szakemberhez kene fordulni.

A kezeletlen vagy felig/rosszul kezelt depresszio (akar szakember akar paciens hibajabol) sajnos rosszabb is lehet, illetve atalakulhat valami rosszabba pl bipolaris mentalis betegseg, skizofrenia, skizoaffektiv mentalis gondok, borderline, meg fel lehetne sorolni mindenfele BNO kodot ami ehhez tartozik.

Lenyeg, hogy szuleiddel kommunikald ezt le, majd menjetek el a dokihoz - mert ugye te egyedul meg nem mehetsz, szulok beleegyezese kell barmihez.

Én azt kérdezném, hogy miért vagy depressziós?

Bántottak testileg, lelkileg? Szeretet helyett verést és ignorálást kapsz? Legszívesebben elmennél világgá vagy meghalnál, mert az iskolában és otthon is úgy megvernek, hogy hatalmas lila hurkák keletkeznek, nem tudsz leülni a székre a suliban, aztán mivel nem mered megmondani hogy szarrá vertek otthon, kapsz egy igazgatói intőt? Lemész a barátaidhoz a bandába, azt hiszed, hogy végre nyugtod lesz, és van ott egy utád, aki valamilyen hazugsággal mindig rávesz egy mocsok szemétládát, hogy verjen, rugdosson szét?

Én ezeken mentem keresztül tinikoromban.

Sokszor kiálltam az ablakba hogy kiugrom, de attól féltem, hogy életben maradok és még nyomorék is leszek mellé.

Minden nap azon gondolkodtam, hogy tudnék meghalni.

Szörnyen depressziós voltam és nem volt senki, aki segített volna, meg megszabadított volna a borzalmas körülményeimből. Pánikrohamok törtek rám nagyon sokszor, úgy éreztem hogy megbolondulok, meghalok, jönnek a mentők, de már későn.

Érdekes, hogy meg akartam halni sokszor, de az ilyen rohamoknál meg rettegtem.

Nem értettem, hogy miért van ilyen életem, amikor soha senkit nem bántottam.

Szerintem én egész életemben depressziós voltam, csak egyszerűen visszafogtam magam és nem magammal foglalkoztam, hanem másoknak segítettem, másokkal törődtem. Így elterelődött a figyelmem saját magamról és nekem ez volt a megoldás. Ha valaki folyton saját magával van elfoglalva, annak sosincs jó vége.

Most is depressziós vagyok, szörnyen érzem magam, mert anyukám nemrég meghalt, édesapám meg már sok éve. Nincs senkim, de van két kutyám, két macskám, és két madaram. Meg persze van sok barátom, akik ebben a szörnyű időszakban nem hagytak magamra.

Nekik és az állataimnak szükségük van rám.

Nem szedek gyógyszert, úgy gondolom, hogy az egyetlen aki segíthet, az én magam vagyok.

Én aztán minden szemétségen keresztül mentem, mindig beteg voltam, rákos is lettem, egy fillérem sem volt, szó szerint a nullára kerültem minden téren.

Másokkal kell foglalkozni, önkéntes munkákat végezni, segíteni időseknek, akárkinek. Hidd el, hogy ha kevesebbet agyalsz magadon, elfelejted a gondjaidat, mert a mások problémáján fogsz gondolkodni és hogy hogyan segíthetnél XY-nak.