Ez akkor hogy is van?

A szakemberek azt mondják, beszéljünk nyilltan az érzéseinkről. Nekem ez sosem volt gond, viszont mindhat akárki akármit, ha valaki nyiltan, őszintén, joindulattal beszél valakinek az érzéseiről, azzal az emberek többsége nem tud mit kezdeni. A nyílt, érzelmeiről simán beszélni tudó emberek pedig magukra maradnak, majd végül magányosak lesznek, mert hiába mondják hogy beszélj az érzéseidről, nincs ez értékelve, és ha meg valaki tudja mire vágyik, ezt közli is asszertíven, akkor az emberek többsége vagy hátsó szándékot feltételez, vagy semmibe veszi, indoklás nélkül érvényteleniti, megtagadja a másik kéréseit. Most akkor miért mondják, hogy nyíltan, őszintén beszéljünk az érzésekről, ha a másik fél erre nem befogadó, sőt menekül attól, aki tudja hogy mit érez, mit szeretne és mit nem.

Egy idő után teljes szélmalomharc az egész, mert az érzelmek (pozitiv/negativ) kifejezése retorzióval járna az emberek többsége részéről. Nem csapda a beszéljünk az érzéseinkről, mert azzal konfliktust oldhatunk meg, megértésre találunk, kapcsolatokat építhetünk ki, és tarthatunk fent? Ahogy idősödöm, egyre jobban azt érzem, mindig azok járnak rosszul, akik őszintén, tisztán, jóindulattal, bátran beszélnek az érzéseikről. Őket totál kihasználják, visszaélnek velük, és semmibe veszik, érvénytelenítik az érzéseiket. Ti mit gondoltok erről?