Hogyan tudnám helyretenni magamban ezeket az önbizalomhiányból fakadó negatív, szorongást okozó gondolatok?

23 éves/férfi vagyok. Egyetemre járok. Mindig is voltak önbizalomhiányosabb, depressziósabb időszakjaim. 2021 nyarán, egyetem kezdete előtt egész jól voltam lelkileg, elkezdtem az egyetemet, még azon is filóztam, hogy csajozni is jó lenne, nem volt különösebb problémám az önbizalmammal, az egyik nő szaktársammal nagyon jóba lettem(én mentem oda hozzá elősször), viszont akkor volt túl pár hete egy kapcsolatán ezért csókra meg egyebekre is csak 2 héttel került sor, megismerkedes után durván három hónappal össze is jöttünk, nagyon egymásra találtunk, mai napig együtt vagyunk és szeretjük egymást, a kommunikáció mindig is egész jó volt köztünk, volt 1-2 drámánk, kisebb veszekedésünk de mindig megoldottuk. 3-4 hónap ismerettség után viszont kezdtem kicsit úgy érezni, hogy kezd elszállni a rózsaszín köd, és a személyiségemből adódoan picivel több egyedüllétre lenne szükségem. Ami nehezen megoldható mert szaktársak vagyunk és ebben a fél évben ugyanazokat az tárgyakat vettük fel ugyanazokban az időpontokban. Sulis stressz is elég sok mostanában. Novemberben jöttünk össze ugye és onnantól fokozatosan elkezdtem agyalni azon, hogy miért jöhetett össze velem, ilyen gondolatok vetődtek fel bennem:"biztos nem normális, hogy összejött velem. Ha valaki más lett volna a szaktársa akkor vele is biztosan összejött volna(a szakon az evfolyamban en vagyok az egyetlen fiu). Biztos csak szeretethiányos volt és, ha nem én lettem volna a szaktársa bárki más célba érhetett volna" A legextrémebb "agymenésem" az volt, amikor már azon kattogtam, hogy, "biztos akár az egyik lakótársammal is összejött volna" És ez az extrém gondolat sokszor a mai napig kínoz. Arról a lakótársamról csak annyit kell tudni, hogy egy 31 éves, élég konzervatív felfogású, "apásan" öltözködő, 30 éves koráig az anyjánál lakó, nyomi kinézetű, igénytelen, hosszú körmű csávó, szerintem életébe még nem volt komolyabb dolga nővel és elégge rigolyás meg nyámnyila, egyébként többnyire jószívű meg nagy lexikális tudással rendelkezik, vannak fárasztó faviccei és elég sokat tud beszélni, hadarni, ergo nagyon fárasztó tud lenni. És kicsit dagi. Főzni és ruhát hajtogatni se tud és mindennap iszik.Én barátnőm előtt csak egy lánnyal feküdtem le, azonkívűl meg inkább csak pettingjeim voltak, volt egy pár hetes komolytalanabb kapcsolatom, smároltam vagy 6-7 csajjal, amikor meg depressziósabb időszakomat éltem akkor nem csajoztam. Viszont sok csalódás is ért, sok visszautasítást is kaptam. Hol én tetszettem a nőnek, hol a lánynak tetszettem én. Átlagos kinézetűnek mondhatnám magamat, viszont megkaptam már, hogy jóképű vagyok. Zeneorientált vagyok, basszusgitározok és szoftveren készítek zenét, nyitott és érdeklődő vagyok, humorérzékem szerintem egész jó, igényesen öltözködök, mindennap fürdök, hajam korrekt, picit be van lőve. Jól tudok főzni és barátnőmnek is sok finomat főztem már.Viszont sokszor érzem magamat unalmasnak és esetlennek. Az önbizalmam újra a béke segge alatt van(talán a hatalmas sulis stresszel együtt az is nőtt) Kicsit duci vagyok de ettőlfüggetlenül szoktam sportolni(biciklizés, futás, jóga, fekvőzés) a testemet viszont nehezen tudom elfogadni

Barátnőm egy eléggé introvertált csaj, 20 éves, fiatalos, okos, higgadt csaj, sok a közös bennünk, hasonló sorozatokat szeretünk és mindketten zeneorientáltak vagyunk és szeretjük az igényes kajákat, volt egy rossz kapcsolata ahol bántalmazva is lett néha, a legutóbbi kapcsolata véget ért mert nem nagyon voltak egy hullámhosszon a párjával, viszont egész normalisnak meg korrekt kinézetűnek tűnt. Volt már rá példa, hogy utasított vissza férfit és van egy szépérzéke, van egy ideálja, szóval nem is értem mire fel az aggodalom és miért nem tudom meggyőzni magamat ezekkel az észérvekkel. Meg már ilyeneken agyalok, hogy biztos az a lakótársam is megtudta volna tenni ugyanazt vele amit én(határozott fellépés, elhivni randira, jól elbeszélgetni vele, elcsábítani, pedig lakotarsam elmondasa szerint mindig is félt a csajozástól, miért mostani baratnőmnél lett volna határozott) amikor elősször beszéltem baratnőmnek erről a félelmemről nagyon meg volt lepődve és majdnem kinevetett, de megértő volt és igyekezett elhessegetni a gondolatokat, de nehéz a katasztrofizáló, önbizalomhiányos énemnek észérvekkel előallni.

Szóval igen..szerintem azért kattogok annyit ezen a dolgon, mert hogyha egy ilyen ember is celba ért volna nála akkor az azt jelentené, hogy nagyon alacsonyan van nála a szint, ezt sokminden megcáfolja de mégis van egy ilyen negatív kép a fejemben. Még milyen észérvekkel tudnám ezeket elhessegetni?