Mit tehetnék a kóros utálatommal a testem iránt, ha *egyenlőre* nem tudok pszichológushoz menni?

Ha valaki nem akar nagyon hosszú rantet olvasni, akkor a [ ] részt átugorhatja.

Úgy érzem magam mint egy rothadó pocsolya a virágoskertben, amiben a virágok a többi lány. [Az egész testem hatalmas, és ezt most nem úgy értem hogy kövér vagyok. A vállaim, a derekam és a csípőm iszonyatosan szélesek, ha egy átlag lány beáll mögém, nem is látszik hogy ott van. A lábaim k*rva izmosak, emiatt 5x akkorák mint lenniük kéne. Az arcom iszonyat ronda, inkább nem is részletezném, a hajam pedig rövid mert nem tudom, megdöglött. De tényleg, már annyira rossz állapotban volt hogy muszáj volt levágni. Az volt az egyetlen dolog ami miatt még lánynak éreztem magam egy picikét, a rothadó pocsolya helyett.] Nemsokára találkozni fogok egy internetes barátnőmmel, illetve az ő egyik barátnőjével és már előre rettegek hogy mi van ha csak kiröhögnek mondván "úristen hogy lehet valaki ennyire ronda?!" aztán otthagynak és soha többé nem látom őket. Ha az utcára kell kimennem már fojtogat a sírás és a kapucnis pulcsimba dugom a kezeim, a fejemet pedig lehajtom. Nagyon gyakran akarom bántani magam, mert utálom ezt a testet, nem tudom mi rosszat tettem amiért én nem kaphattam egy normálisat. Nem akarok így élni.