Most kezdtem el leépíteni a régi kapcsolataimat, mit csináljak, hogy elviseljem a magányt?

A leépítés tudatos, mivel nem rég kezdtem el terápiára járni és kiderült, hogy az évek során nagyon sok beteg embert gyűjtöttem össze magam köré. Nem túlzok, hanem tényleg így van. Ezeket az egyoldalú kapcsolatokat, ahol mindig kihasználtak és csak akkor kerestek, amikor szükségük volt valamire, végre képes voltam leépíteni. Nem kerestem őket, és meglepő módon azóta sem beszéltem velük, mivel ők egy “hogy vagy?-ra” sem méltattak.

Jelenleg viszont nincs senkim, és nyilván időbe telik kiépíteni új barátságokat.

A pszichológusom azt mondta, hogy abból is látni, milyen súlyos volt a helyzetem, hogy nem maradt egy barát sem, akire számítani tudnék. A legtöbbjük nem azért volt toxikus, mert a Kiskegyedben azt olvastam, hanem mert drogoztak, ittak, különböző személyiségzavarokban szenvedtek (nem volt tabu, hogy rendszeresen látogatták a pszichiátert, kettő közülük bekerült a zártosztályra is).

Már az is nagy lépés volt, hogy felismertem, hogy mi volt a rossz és próbálok változtatni rajta. Ez a lépés viszont kegyetlenül nehéz, mert magamra maradtam, konkrétan zéró kapcsolatom van. Sokan szerintem pont azért nem lépnek ki az ilyen kapcsolatokból, mert pont ettől a magánytól félnek, amit most épp én is átélek. De én arra a következtetésre jutottam, hogy még ez is jobb.

Szerintetek mennyi ideig fog tartani ez az újraépítés? Mennyi időbe fog telni, mire normális kapcsolatokat kezdek el kialakítani? Hiányzik a jó társaság és nagyobb igényem van normális emberek között lenni.