Gondolkoztál már öngyilkosságon? Mi rántott vissza?

Már 2x voltam nagyon lent. Legutóbb kb 1 éve. Már az úton se néztem szét,ha átmentem.

Nem rántott vissza semmi. Nem tehetem meg,mert van egy beteg gyerekem akinek szüksége van rám. Ennyi. De ez egy menekülőút nekem a mai napig.

Én már rengeteget szenvedtem az életemben. Valahol elfogadtam,hogy ez az élet erről szól. Megaláznak, bántanak állandóan a családban, a munkahelyen. Ráadásul egyik családtagom beteg (halálos), és én valószínűleg gyógyíthatatlan beteg vagyok. Szóval annyira mindegy már,hogy el sem tudom mondani.

Általában, ha nagyon lent vagyok,akkor zenét hallgatok. Az általában segít.

Nem beszéltem senkinek erről, és nem is fogok. Sajnos az én környezetemben felesleges.

Gondolkodtam már sokat ezen, de végül mindig arra jutok, hogy nem akarok ártani senkinek. A szüleim és a testvérem fontosabbak annál, minthogy nekem jó legyen. Nem akarok traumatizálni senkit a halálommal. Végülis a legnagyobb szenvedés így végigcsinálni az életet. Persze néha önpusztításba kezdek, de sosem tolom túl. Egy dolog, ami biztos az életemben. Arra törekszem, hogy ne ártsak se másnak se magamnak. Alapvetően össze is függ a kettő...

Félre ne értsetek, nem ítélem el, aki megtette, mert az ő helyzetében azt látta kiútnak. Nem tehet róla, emiatt én nem érzem magam különbnek, csak nekem ezt dobta a gép. Mindenkinek kívánom, hogy találja meg a kiutat, ne dobja el az életét, egyszer úgyis mindenki meghal. Ne sürgesd!

12 vagyok. Ha nagyon lent vagyok, sokszor hallgatok Hiperkarmát. Belegondolok, hogy Robi mennyit szenvedett már. Sokkal-sokkal nagyobb problémái vannak, mint nekem (bár ugye minden nézőpont kérdése).Mégis kitart, mégis itt van még és alkot. Akkor nekem is ki kell tartanom. "Ebben az életemben", ahogy a dal mondja.

Egyszer meséltem el az életemet egy cigány asszonynak. Annyi volt a véleménye, hogy el vagyok átkozva, rontás van rajtam.

Ki tudja...lehet,igaza volt.

De azt gondolom, nem tenném meg sosem. Bár, ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha.

Azt lehet mondani, hogy én ezt az életet már elengedtem. Ez valamiféle megnyugvást nyújt nekem. Így 40 évesen gáz, tudom. De csoda, hogy még itt vagyok egyáltalán (már 3x majdnem meghaltam-nem önszántamból történtek velem).

14es vagyok. Elírtam az előző válaszom számát.

Szóval a 11es és a 14es voltam én.

Láttam egy balasetben egy embert a szemeim előtt meghalni. Teljesen széttört a feje, arca, közben pislogott, nézelődött, és beszélni próbált. Ott bevillant, hogy pont ezt jelenti a halál. Hogy neki néhány perc múlva vége, és soha nem lesz többé. Láttam, hogy mennyire apró és jelentéktelen tud lenni az élet. Az az ember ott meghalt, a szél fújt tovább, a madarak pedig énekeltek úgy, mint előtte.

Az az élmény teljesen megváltoztatta az életem. Egy piás, órákra be se járó szerencsétlen voltam akkoriban. Fura, de ott lett célja az életemnek.