Más is tapasztalt ilyet pszichológusnál? Csak engem zavar kissé? Ti mit tennétek?

Kicsit ilyen nem törődömöknek tűnnek ezek, mintha azt mondanák, hogy hát ők aztán ráérnek, eltelik az egy óra így is úgy is.

De egyébként azért próbálhatok ezt a fazont is irányítani, bár nem a te dolgod. De ásíts, vagy kezd el dobolni a kezeddel, lábaddal, ha elkezd sztorizni.

Nem, ez valóban nem normális, ez lényegében határsértés. Az nem gond, hogyha laza a szakember, ez egy emberi dolog, nyilván neki is van személyisége. Van, aki alapjáraton komoly, van, aki lazább természetű. Probléma ott van, ha ez átmegy bratyizásba, meg ilyen sztorizgatásba AZ Ő RÉSZÉRŐL.

Árnyalnám azért ezt, mert kicsit életkortól is függ. Egy-egy kamasz kliensnél szerintem bőven belefér, ha közvetlen a pszichológus, és saját magáról is mond pár dolgot (NEM túltolva). De ennek nem sztorizás a célja, hanem az, hogy kialakítsa a bizalmi kapcsolatot.

Felnőtt kliensek kezelésénél ez nem fér bele. Egy-egy elejtett félmondat még oké (nyaralásnál pl. ha azt mondja, "igen, járt ő is ott, csodálatos hely"). De, hogy ott tervezgessen, az már határsértés. A szakembernek kutya kötelessége tisztában lenni ezzel. Azért határsértés, mert a saját életterébe kezd el bevonni Téged. Ez súlyos probléma, felveti az önismeret hiányát (miért is van szüksége arra, hogy bevonjon Téged oda...? Mit nem kap meg máshol, ott, ahol meg kellene azt kapnia?)

Ráadásul az esetedben pont ott van a probléma, hogy az a "funkció" hiányzik, amivel ezt kezelni tudnád vele. Tudniillik itt arra lenne szükség, hogy kifejezd az ezzel kapcsolatos ellenérzésed, elégedetlenséged, tehát asszertív legyél, és megbeszéljétek, hogy ez így nem oké. Neked pont ezt kellene megtanulni (többek közt, ha jól értem).

Normális dolog, sőt, kifejezetten egészséges, és a bizalom szintjéről árulkodik, ha a terapeuta és a kliens képes beszélni nyíltan a kettejük kapcsolatáról. Szóval, erre a hölgynek nyitottnak kellene lennie, ha ilyet kezdeményeznél. Lehet, csattanna neki is a tantusz.

Ha úgy érzed, ez nem megy, érdemes lehet mást keresni.

Egy-egy személyes referencia a terapeuta részéről mondjuk még beleférhet, HA az úgymond edukatív célokat szolgál, és utána átbeszélitek, "mi a tanulság".

A "jajj, a férjem is ezt szokta!" típusú mondat lehet jó, lehet rossz.

Ha olyan céllal mondta, hogy a mögöttes szándék a szóban forgó probléma bagatellizálása, aminél a saját, a helyzettel kapcsolatos tehetetlenségét próbálja kompenzálni, akkor az nagy baj.

Ha olyan céllal mondta, hogy ez egy példa, amiből tanulni lehet, akkor kevésbé. De ez esetben fontos átbeszélni, hogy a példahelyzetben mi történt, ki mit reagált, az mit jelent, ezt Te hogyan tudod felhasználni, stb.

Ezzel együtt is úgy gondolom, nem okvetlenül érzed furcsának a szituációt. A terapeuta mesélhetné ezt úgy is, hogy "hadd mondjak egy nagyon hasonló, megtörtént esetet" - és úgy adja elő, mintha ez VALAKIVEL történt volna. Merthogy a problémáid kezelése szempontjából tökéletesen lényegtelen, hogy ez most az ő férjével történt-e meg, vagy Gipsz Jóskával (feltéve, hogy nem Gipsz Jóska a férje 😊).

Teszem hozzá, ezt tudnia kéne a terapeutának. Ezt már alap BA képzésen is tanítják, hogy csínnyán bánjunk ezzel, óvakodjon a pszichológus a személyes példák beemelésétől. Sőt, már önmagában a külső esetek megemlítésével is észnél kell lenni. Van kliens, akinek ez segít ("valaki más hogysmint csinálta"), és egyfajta megnyugvást, biztonságérzetet ad. De van, aki ez miatt úgy érezheti, ő nem is annyira fontos, hisz nem ő van a középpontban.