Normális, ha valaki úgy érzi, hogy nem bírja folytatni a pszichoterápiát?

Normális. Az egész terápia arról szól, hogy a múlt eseményeit helyre kell rakni. Ez olyan, mint egy begennyesedett seb kitisztítása. Előbb fel kell tépni, ami eléggé fáj, hogy utána meggyógyulhasson. A terápia is ilyen. Sőt. Az, hogy zaklatott vagy miatta, "jó" jel. Azt jelzi, történik valami a terápiában.

Sajnos piszok nehéz, ez tény. Sokan ilyenkor visszatáncolnak, mert megijednek a fájdalomtól. Inkább a már ismerős-elég-rosszat választják, mintsem a zűrös-új-nagyon fájdalmast. Valahol érthető, de hosszú távon utóbbi a jobb.

Valóban, ahogy 3-as is írja, ezt érdemes jelezni. Nyugodtan lehet nyíltan beszélni róla, mert másfelől lehet, hogy nem megfelelő a tempó.

Abban nem értek egyet, hogy nem kell felidézni a traumát. Pont ez a lényeg. Fel kell idézni, de biztonságos, jól behatárolt keretek közt, külső támogatással, hogy szembe tudj nézni vele, és fel tudd dolgozni.

Miért? Milyen érzések vannak benned, amikor ezekről kellene beszélni?

Nem bízol a terapeutában?

Jobban akarsz lenni, de nem érzel haladást, változást? Mióta jársz? Vannak olyan mélyen jövő traumák, amiket évekbe is telhet kiterápiázni.

Off. Szomorú, hogy mindig le vannak pontozva az ilyen jellegű kérdések alatt a válaszok. Annyira nem akarnak a magyar emberek jól lenni, annyira rettegnek attól, hogy kiderül egy terápiában, hogy nem tökéletesek. Annyira sajnálják az idejüket, pénzüket heti 1x (tehetősebbek többször is) 45-60 percet beszélgetni valakivel, akinek tényleg kiadhatnának mindent, amitől szenvednek (olyan embernek, aki nem szól vissza, nem azt mondja, hogy engedd el, meg hülye vagy), komolyan veszi őket. A külsőre, frizurára, divatos ruhákra, gyereknek magántanárra, autóra, nagy házra, berendezésre, évi akár több nyaralásra persze nem sajnáljak. A külsőségekre. De belül rohad a társadalom jó 80%-a. És adja a mintát a leszármazottainak. Nem akkor lesz jó világ, ha kormányváltás lesz, ha nem épül meg az akkugyár, hanem ha kitisztíttatjuk az elménket és végre egymást támogatjuk nem uszítjuk. Ha átírjuk az évtizedes mintákat és a bizalmatlanságot felváltja a bizalom. Ha merünk segítséget kérni.

Hogy is mondta Gundel-Takács?

Ha meghalsz, nem azt mondják a temetéseden, hogy hmmm Mercedese volt, járt Dominikán, hanem hogy milyen ember volt.

Tarts ki, a pszichoterápia képes lecserélni a teljes személyiséget is.

5-ös, megengeded, hogy ne értsek egyet? A pszichoterapeuta pszichoterapeuta. Ugyanazt tanulják, a képzés, a módszertan azonos. Ugyanúgy gyerekkortól kezdve segít a feldolgozásban. A különbség abban van, hogy maga a terapeuta milyen személyiség, hogyan nyúl az ember lelkéhez. Köztük is vannak bántalmazók, arrogánsak, akik több kárt csinálnak. Ők is emberek. Van, aki sokadjára találja meg azt, akivel működik a dolog. Ha a terapeuta nem ismeri a határait, nem önazonos, megdolgozott a személyisége, persze, hogy nem fog menni. Nem a páciens problémáját oldja meg, nem ad tanácsot, nem szólít fel, nem ad receptet, hogy ezt és ezt tedd, hanem eszközöket ad neked kérdésekkel iranyítva, hogy te magad ébredj rá a megoldásra.

Ezért tartom ezt az oldalt mélységesen szomorúnak. Mert itt idegenektől a magánéletünkben beállt problémákra soha nem lesz válasz. Mert nem ismerjük egymást.

7.-re: A terapeuta foglalkozási alapelve az ítélkezésmentesség. Nem ítél el, mert különben nem tudná végezni a munkáját. Hallott ő már bizarrabb dolgokat is, mint amiket te a saját életedben nem tudsz elfogadni, mármint megbékélni azzal, hogy megtörténtek. Ha nem érzed a feltétel nélküli elfogadást, bizalmat és biztonságot, akkor nem a megfelelő embernél vagy.

Az, hogy úgymond "segíteni se lehet rajtad", csak egy önbecsapó duma, mert valójában félsz szembesülni. Lehet, hogy a múltban megtörtént élményeken nem lehet változtatni, de hogy azokkal együtt tudj élni, azt el tudjátok érni.