Egy idős nárcisztikus személyiségzavarral küzdő egyén akkor sem áll le, ha már konkrétan senki sincs mellette?

A személyiségzavar nem olyan, amit le lehet "kaparni", idővel kikophat, de igazából az egész személyiségműködés ilyen. Olyan, mintha azt mondanánk, hogy Kováts Béla 70 évesen már többé nem Kováts Béla, pedig de. Adaptálódhat a körülötte lévő változásokhoz, de attól még ugyanúgy Kováts Béla marad.

A nárcisztikussal is ez a helyzet, nem fog megváltozni, hiszen akkor egy egész ember cserélődne ki, ami ugye nem lehetséges. Szerintem nem viseli meg jobban a magány, mint bárki mást, csak valószínűleg a többieket okolja azért, hogy elhagyták őt, a saját felelősségét mellőzve/meg sem kérdőjelezve.