Mérgező családi környezet, rossz gyerekkor miatt lehet, hogy most azért futok olyan ember karjába,aki csak még mélyebbre lök?

21 éves vagyok, lány. Igazából úgy érzem teljesen elvesztem, nem számíthatok senkire és én vagyok a fekete bárány.Gyűlölök itthon lenni.Bipoláris zavarom van, és mellé evészavarom.Szedek rá gyógyszert, de édesanyám nem ért meg. Van egy bátyám,aki 37 éves és őt istápolja. Miatta dolgozik, eltartja, én meg itt vagyok teljesen megértetlenül.Mindig én húzom a rövidebbet.Dolgoztam sokáig, de eljöttem mert nagyon felerősödött a mentális betegségem és később kaptam rá gyógyszert.Nem találom önmagam, a nyugalmam, nincsenek barátaim hisz azokban is csak csalódtam. Van egy srác, aki bár tudom hogy nem szeret de hagyom,hogy kihasználjon. Néha megölel, csinálunk együtt valamit, de csak azért vagyok vele, hogy ne legyek itthon, vagy ne legyek egyedül mert enélkül depressziós vagyok.Elakarok itthonról költözni, de nem olyan egyszerű.Folyamatosan nézem a munkalehetőségeket, szállással, mert ugye külön költözni nem a legegyszerűbb. Ettől a fiútól is kértem segítséget de úgy érzem már nincs lejjebb.Így oda dobni magam, megalázkodni,de azt érzem hogy ezt is csak azért csinálom hogy a családtagjaim észrevegyék, hogy bajbam vagyok. Édesanyám nővéremmel és bátyámmal is jobban foglalkozik,mint velem.Nem ért engem és folyamatosan csak meg bánt.Egyedül jöttem ki annak idején az evészavarból,a három éves párkapcsolatom után sem volt senki,aki támogatott,amikor depressziós voltam, és akkor sem, amikor meghalt a legjobb barátnőm.Teljesen kivagyok, és ha rendben lenne itthon az életem, talán ha nem lett volna ilyen rossz gyerekkorom,mint amilyen volt, akkor most tisztelném magam annyira, hogy nem futok olyan ember karjaiba, aki még csak le se szar. Annyira gyűlölöm magam.Beleragadtam ebbe a szituációba.El akarok szabadulni, végre szabad , nyugodt és boldog akarok lenni,mérgező kapcsolatok nélkül. Mit tegyek? nem bírom ezt már.