Szerintetek miért lehet az hogy szorongó emberként eddig nem a valós veszélytől féltem majd egyik napról a másikra már az utcára is félek kimenni?

Egyszerűen érthetetlen számomra ami velem történt

Egy nagyon beteg családban nőttem fel, igazi szorongó kényszerbeteg szociális fóbiás emberek között

Leginkább a nagymamám miatt lettem ilyen

Ő tipikusan az volt aki a széltől is feltett de közben meg csak a tanulást erőltette.

Kb 2 évvel ezelőttig inkább természetfeletti dolgokon szorongtam, vagy munka miatt hogy elvesztem, nem kapok többet, stb. Illetve hogy beteg leszek

És a valós veszélyeket valamiért ignoralta az elmém és nem aggódtam miattuk

2 éve besokaltam a vírus mizéria miatt, munkám oda lett, es egyik napról a másikra zokogva keltem fel hogy mi lett volna ha itt elrabolnak, ha megtámadnak, illetve visszajöttek olyan rossz dolgok amikre nem is emlékeztem(pl iskolai bántalmazás, fesztiválon fogdosas, utcán követtek férfiak stb…)

Sajnos szinte mindig magamban mozgok, mert nincsenek barátaim, párom sosem volt…

Éjjel egyedül kimentem a reptérre, hajnalban egyedül jottem haza vidékre, külföldön egyedül mentem dolgozni es volt hogy rossz környékre keveredtem de amikor ott voltam ez fel sem tűnt es nem aggódtam hogy most itt valaki megtámad.

Ennek 2 éve vége szakadt és mióta rájöttem hogy mennyire rossz a karmám es a sorsom, jelenleg a boltba is alig merek lemenni,

A férfiaktól elkezdtem rettegni es még jobban undorodni mint eddig.

Szerintetek mi lehet ez a jelenség?

Egy szorongó lány miért nem azon aggódott eddig hogy mikor hajnalban kell vonatoznia akkor valaki megtámadja, miért azon hogy egy torokfájás az rák?

Tanácstalan vagyok hogy mi történt 2 éve és hogy miért jöttek vissza rossz emlékek…