Mintha búra alatt élnék, érez valaki hasonló?

Úgy érzem, mintha nem tudnám megérinteni az embereket, nem tudnék igazán kapcsolódni hozzájuk és ők se hozzám. Van egy látszat ami szerint vicces vagyok meg eredeti, de valójában valami végtelen belső magányossággal küzdök, többnyire akkor is, ha amúgy nem vagyok egyedül. Ezeket nem tudja rólam szinte senki, mert őrzöm a látszatot, de nem tudom miért van ez a távolság köztem meg az emberek közt, és hogy hogyan törhetném át. Tud ezzel valaki azonosulni?

Most ez nagyon mély kitárulkozás tőlem, úgyhogy légyszi ne gúnyolódjon senki, mert ritkán vicces, viszont eléggé fáj.