Egy segítséget kérő kamasz vagyok, mit tegyek, hogy megint minden "rendben" legyen velem?

A pszichológus többsége azt se tudja mit csinál csak mondja amit megtanult

Ismerem ezt az érzés bár kicsit nekem máshogy történt de ez megmarad az biztos csak az idő múlaszthatja el

Én azt mondom hogyha van valaki akiben bízol akkor támaszkodj rá mert ő tud segíteni de itt nem lehet segíteni csak véleméynt mondani

NE VÁGDOSD MAGAD attól nem lesz jobb csak rosszabb keress valakit akiben megbízol csak ő segíthet nem mondom azt hogy a barátod legyen az mert 16 év az 16 év és nem mernék fogadni hogy ő ott lesz veled végig de ezt csak te tudod

Kerüld el a rossz helyzeteket próbál úgy gondolkodni hogyha valami történik valami rossz hogy még ha rossz is történt velem ebből csak tanulhatok és bölcsebb leszek

De igazából csak te érted meg magad neked kell megkeresned az utat ami járható lesz :D Sok sikert

Depressziós vagy és erős szorongásod lehet valószínűleg,mindenképpen orvosi segítséget kellene kérned,egy megfelelő orvosot találnod,ha az előző nem tudott segíteni,megérteni téged.Valami szakembert keress aki tud segíteni,mielőtt még jobban magadba zárkozol és nehéz lesz ebből a börtönből,ami a magány kitörni,és nem is fogsz tudni,és szépen mindenből kimaradsz,elmúlnak az évek.Ne hagyd hogy a félelem és a fájdalom megadakádolyozzon bármibe is.

Egyszerűen megvislet ami veled törént,gondolom,hogy jó pár évig eltartott ez az állapot és mély nyomokat hagyott benned.Ezek a negatív élmények megmaradnak nem lehet tőlük könnyen megszabadulni,nem is tudom meg lehet e szabadulni tőle egyáltalán,a sok nehézség,a sok szenvedés igen nehéz lehet.Sok családban van zúgivó szülő(titokban isznak,titkolni probálják) és van hogy elkezdik az ivást amikor a gyerekük még igen kicsi akár óvodás még és (gyerek felnőttkoráig)felnőttkorukig ezt művelik.Gondolj bele ekkora titokkal együtt élni milyen nehéz lehet,nem akarod hogy mások megtudják,az anyád eldugdosott üvegeit probálod úgy kidobni,hogy ne hogy valaki meglássa,ne hogy valaki megtudja,sokszor az ilyen szülő,anya esetében ez még rosszabb hisz az anya a családban a villámelhárító,ő tartja össze a családot,gondoskodik,tanul a gyerekkel,viszi orvoshoz,főz-mos,és ha iszik az anya el fogja ezeket a tevékenységeket hagyni,berúg,nem vasal,törödik a gyerekkel,van nem is főz, nem kérdezi ki a gyereket hogy tanult e,vagy a leckét,nem rak rendet,inkább jó nagy rumlit hagy maga körül és ez mind a gyerekre marad,neki kell mindent megoldania,közben látja más gyerek milyen gondtalan mi mindent kap meg a szülőjétől,mennyit törödnek vele,ő meg takarít az anyja helyett,bevásárol,lehet hogy már ő rendezi az apját is,bevásárol,vasal a családra,minden ráhárul.Szinte neki kell a felnőttnek lennie.Sajnos amikor valamelyik szülő iszik,az ki is használja a gyerekét és nem érdekli,csak a saját fájdalmával van elfoglalva,a saját múltjával,hogy neki mi volt rossz,áldoztatnak hiszi magát és nem veszi észre hogy a gyereket meg akaratlanul is tönkre teszi közbe,hisz a gyerekkort veszi el tőle.

Gondolj bele van akinek ez nem csak pár év,nem pár évig kell így élnie,hanem egy egész életen át.

De az sem mindegy milyen lelkierő van egy emberben,nem egy gondtalan barátnőm volt,mindent megkaptak,semmit nem segítettek otthon,kiszolgáltatták maguk még 20-25 évesen is,kihasználtak mindenkit,lusták voltak,de önállótlanok is,a szülő,nagyszülő pénzét azért rendesen el tudták szorni,lelkiismerefurdalás nélkük,de amikor már keresek egy vasat sem akartak haza adni és ezek a barátnőim akik gondtalan életet éltek,mindent megkaptak,nem ismerték mi az ha nincs,mert nincs pénz,nem ismerték mi az hogy munka otthon igen sok minden apróságon panaszkodtak,sírdogáltak.

Nekik természetes volt hogy mindent megkapnak és akiknek kevesebb gondjuk van azok valahogy lelkileg meg sokall gyengébbek,minden apróságon képesek rinyálni.

A legrosszabb hogy aki viszont a szülője miatt nehézségeken megy keresztül,az egész élete nehézség,lemondás már kora gyermek évei óta az nem tudj a kinek elmondani,nem érti meg senki,a kis megkímélt barátnőknek hiába mondaná úgy sem értenék,a nagyszülőknek sem,valószínűleg ott is az az unoka a fontosabb aki szintén megkímélt életet él,akinek semmi dolga,az a szegény,mert ez így szokott lenni.

Sajnos az alkolizmussal nem csak maguk után hagyott rumli,a saját maga elhagyása,hanem a család elhagyagolása is jár,aki nem alkolista ott is könnyen el lehet leépítés miatt veszíteni a munkahelyet,de aki meg iszik,van hogy nem képes fel kellni reggel és munkába menni,vagy a munkahelyén hibázik és elvesziti azt,vagy csupán leépítés van,de ha nem is iszik valaki és munkanélkül marad,iszonyat nehéz egy fizetésből,meg a róövid ideig kapott segélyből egy még tanuló,iskolás gyerekkel megélni.

Sajnos a legtöbb esetben nem gyógyul ki a szülő az alkolizmusból,így kell tehát a gyereknek végig felnőni,a gyereké az összes felelősség,az otthoni munka és nem lesz semmiféle segítés,sok gyerek nő így fel,és a külvilág sokszor ebből semmit nem lát,nincs segítségük.Na nekik lehet igen nehéz.Titkolják az életük,csak a munka,a lemondás marad a gyerek és tinikor helyett.Pedig igen sok ilyen fiatal van.Napról napra élnek,alíg van kajára pénzük,számlára,van hetekig ugyanazt a kaját eszik a suliba,nincs semmi a karácsonyfa alatt sem nekik szinte.Stb.

Kiábrándító de sokan vannak így,neked viszont lett egy újabb esélyed még gyerekkorodban,hogy jobb legyen,anyukád abba hagyta,a többségnek nem hagyja abba így légy erős és küzdj a szorongás,a depi ellen.

Egy részét tapasztalatból írom saját és másokéból,így hidd el megértelek.

Ha rossz napod van mond el valakinek sok internetes oldal van ahol ki lehet írnod magadból a fájdalmaidat,a félelemeidet,azt ami bánt,vagy csak otthon egy lapra,az is segít lehet kis időre de segít valamennyire,csak ne hagyd magadba,ereszd ki magadból.

Fel a fejjel!

Ne add fel és kérj segítséget,ne vagdosd magad,ne tedd!!!

Szia!

Először is egy tanácsot szeretnék adni, mivel nekem is voltak/vannak hasonló problémáim. A pszichológus nekem segített egy kicsit, de nem azért, mert a ,,kezelések,, hatására minden rendbe jött, hanem mert lelkileg megerősített és bár a gondok nem múltak el, azóta is megvannak, de már (lehet, hogy az időnek is köszönhető) mára erősebb lettem, és amiken 1-2 éve azonnal elsírtam magam, az mára már kibírható,eltűrhető.

Bár az én anyukám nem ivott sosem, de egy pár éve elkezdett furcsán viselkedni. Ez alatt azt értem, hogy míg én voltam a kamasz a családban, addig ő viselkedett úgy, mint egy kamasz, én pedig mint egy felnőtt. Itt gondolok arra, hogy úgy öltözik, mintha 15éves lenne, holott 40. Folyton a facebookon lóg, néha egész nap csak a barátnőjével nevetgél+szórakozik. Egy időben nem is főzött, bár ma már gyakran főz. De ha hazajön munkából, szétgórja a cuccait az egész lakásban, pedig régen sosem csinált ilyet. Én megyek végig a házon és pakolok utána. Pl: olyan durvaságokat, hogy a koszos, használt zsebkendőjét a földről szedtem, a koszos fehérneműje hegyekben állt a hálóban, a piszkod edényét az asztalon hagyta, miközben velem magából kikelve ordítana, ha ezt tenném, de persze nem merem megtenni, mert félek a veszekedéstől.

És ez még csak jobbik eset. A rosszabb az, hogy már ahogy növök fel, veszem észre,hogy befolyás alatt tartja a családom. Mindenkinek azt kell csinálnia, amit ő mond. Ha valami nem úgy van, akkor nagy balhé van és mindennek lehord minket a gyerekeit is. Ez sokszor nagyon rosszul esik. 20éves vagyok és nem járok el sehová, mert kéreckedni sem merek, mert mindig csak kiabál, és pofákat vág. Lassan már egy barátom sem lesz. úgy érzem magam, mintha itthon a családomban én lennél a szobalány és cserébe semmit sem kapok(persze enni+inni).

Régebben nagyon depressziós voltam ezek miatt, ma már mindent szótlanul elviselek és megteszem amit mond, de nem telik el úgy nap, hogy ne sírva feküdnék le aludni. Szeretnék elmenni itthonról, különköltözni, hogy végre a saját életemet élhessem, vagy inkább végre ,,elkezdjek élni,,.

Az a legjobb az egészben, hogy az ismerőseink ezt mind látják, és tudják ők is, hogy nem a ,,kamasz hiszije,, beszél belőlem, mert én sosem voltam kamasz gyerek, már 12-13évesen is komoly voltam, mint egy felnőtt és érett gondolkodású, sosem csináltam butaságokat. És ezt mindenki így látja, kivéve a szüleimet. :(

Ja igen és az előzőekhez elfelejtettem azt mondani, ez a vagdosásról jutott eszembe, hogy egy ideig én is olyan szinten voltam depressziós, hogy szedtem a gyógyszereket, és mindenféle szervi problémám lépett fel, jártunk orvosról-orvosra, de senki nem tudta megállapítani mitől vagyok beteg, csak írták fel a gyógyszereket, volt, hogy napi 12 szem gyógyszert kellett szednem 17éves koromban és a gyomrom is nagyon fájt. De mégsem vágtam meg magam, nem is tudnám sosem megtenni, pedig sokszor éreztem már úgy, hogy így nincs értelme az életemnek, hiszem mióta csak élek mások kedvére teszek. Nem ismerem azt az érzést, amikor saját kedvemre dönthetek a sorsom felől.

És igen, nekem is van ez a megfelelési kényszer féleség, ugyanis általános iskolában végig kitűnő tanuló voltam, gimnáziumban szintén, addig tanultam amíg belém nem ment minden, ha kellett éjjel is hajnalban is. Ma egyetemista vagyok, de persze nem azon az egyetemen ahová én akartam menni, se nem azt tanulom amit én szerettem volna...ezt sem én választottam. de azért itt is jó átlagom van. :(