Paranoia? Mitől van ez? Hogyan kezelhetném?

Szóval, 14 éves lány vagyok. Könnyen megnyílok, szeretek beszélgetni, viszont van az életemben pár ember, aki előtt egyszerűen nem tudok megnyílni, akivel nem tudok beszélgetni, aki mellett merevnek, fapofájúnak érzem magam.

Ilyen például az ofőm (aki egyben a latin, irodalom, nyelvtan tanárom is) meg a matektanárom.

Főleg az ofőmnél és a matek tanáromnál érzem azt, hogy nem tudok természetes lenni, nem mozgok természetesen, hanem a mozdulataimat előre kitalálom, hogy akkor most ezt - meg azt a mozdulatot fogom elvégezni, hogy ne legyen már ciki, hogy mereven ülök. Nem merek megszólalni, ha közelemben van ez a két tanár, akkor az osztálytársaimmal se beszélgetek, egyszerűen semmi se jut eszembe, amit tudnék neki mondani/válaszolni, csak unalmasan mosolygok meg bólogatok, mert minden energiám arra megy el, hogy idegesít, hogy az említett személy(ek) a közelemben van(nak).

Főleg az ofőm esetében nagyon durva a helyzet. Ma volt ültetés és pont az első padsorba ültetett, és mindig pont előttem állt (persze, hogy nem más előtt, pedig az első padsorban hatan is ülünk), unalmában az én(!) ellenőrzőmet lapozgatta(?), ami számomra roppant kínos volt. Az óra végére úgy éreztem, leadtam vagy 2 kg-t, meg végig izzadtam, és melegem volt (ezt még most lehet mondani a meleg miatt, de télen?!). Úgy érzem, hogy mindig engem figyel, ma pedig a hajakról beszélgettünk és elkezdi, hogy ő mindig is olyan hajat szeretett volna, mint az enyém(!), olyan hullámosat, akkor mindig pont akkor szólít fel, amikor legkevésbé kéne, vele találkoztam össze a nyáron egy olyan helyen, ami a világ végén van (Dél-Budán, mi meg Észak-Pesten lakunk), úgy érzem, mindig figyel... hogy engem úgy többet/jobban figyel, mint a többieket...még a nyár lejei osztálykiránduláson is hozzánk ült, meg sokszor mikor nem rá nézek, csak egy pillanatra pillantok rá, akkor engem néz. Ááá!

Nos, a matektanárommal is ez van, hogy elég sokszor azt veszem észre, hogy engem néz, meg amikor én is jelentkezem, akkor nem mást, hanem mindig engem szólít fel (jójó, persze, hogy nem az egész órán engem, de mindig mikor egy adott órán először jelentkezem, akkor felszólít...az nagyon ritka, hogy már harmadjára-negyedjére jelentkezem, amikor észrevesz).

De az a furi, hogy ez csak ennél a 2 tanárnál van így...mert pl van olyan ismerősöm, akinél meg azt érzem, hogy én érdeklem őt a legkevésbé, szóval ez nem olyan paranoia.

De az osztálytársaim ezt nem veszik észre, mindig lehülyéznek, de közben pedig én tudom (vagy csak sejtem?), hogy tényleg kissé rám van szállva ez a 2 tanárom....

Ez paranoia? Vagy mi van, ha igaz? De én ezt nem bírom, mert a tanórájukon egyszerűen nem tudok természetesen viselkedni, érzem azt a nyomást, hogy meg kell felelni, hogy velük vagyok, nem ejthetek egy apró hibát sem, mert észre veszik, mivel engem figyelnek, minden egyes mozdulatomat előre megtervezek, hogy természetesen viselkedjek, és nem csak keresztbe tett kézzel üljek ott, mert az gyanús, hogy nem mozgok...főleg akkor gyanús, ha ENGEM néznek.

Mit tehetnék ez ellen? Szerintetek lehetséges, hogy nem vagyok paranoiás, hanem tényleg így van? Ha pedig nincs így, és paranoiás vagyok, hogyan kezelhetném ezt? Mert nem túl kellemes érzés...