Ti mit tennétek a helyemben?

Nem szerkesztettem szöveget,olyan sorrendben írom,ahogy eszembe jutnak a dolgok.Folyt.köv.mert mennem kell éjszakára dolgozni.Valahogy az a gyerek voltam,akivel sosem akart senki játszani.De az is igaz,én inkább a rétre,erdőbe mentem tücsközni,kavicsokat,bogarakat,madarakat nézni,gyűjteni,patakot felefedezni.Gyűjtöttem a bélyegeket,és minden más apróságot,és jó tanuló voltam.Valahogy sosem illettem be egy közösségbe sem.Rám igaz ez a mondás:görbének egyenes-egyenesnek görbe.Mondjuk a foci sosem érdekelt.Általános iskolában többször előfordult,hogy lányokkal verekedtem.Sosem volt olyan igazi jóbarátom….ami tudom,hogy baj.Akivel együtt hülyültünk,múlatuk az időt olyan volt…de akivel egy jót beszélgethettem volna olyan nem.Aztán eltelt az idő felnőttünk….Vidéken lakom,ház körüli munkák…stb.tanulás,nyári szünetek.Voltam kétszer vándortáborban,egyszer csapattáborban.Kiskoromban sokszor hordott anyám idegszakrendelésre.Zárkozott,szorongásos voltam,és,mint a tévében a Monknak(egy rigályos felügyelő,vicces sorozat a tévében)azt hiszem Agora fóbiája van.Nekem is voltak ilyen problémáim.Nem mertem rálépni a járdaszegélyre,repedésekre,mert attól féltem rossz dolog fog történni velem.Nem minden tünete volt megtalálható nálam.De szerintem ezeket mára már kinőttem.Tesitanárom-egy bukott katonatiszt-pusztán poénból mindig lehülyézett…mások előtt,és ezt remekül élvezte.Mert arcra nagyon hasonlítottam egy általa ismert hülyegyerekre,aki valószínű tényleg az volt.Pedig az ő fiai is hasonló korúak voltak.Csajokkal sosem volt semmilyen kapcsolatom sem.Sosem sportoltam.Pedig de jó volna úszni megtanulni.37éves elmúltam,és még sosem volt barátnőm,és nincsenek barátaim sem.Az emberi kapcsolataim a nullával egyenlőek.Eljárok dolgozni,meg hazajárok aztán nagyjából ennyi.Szüleim elváltak 90ben.Egy bátyám van,aki 2évvel időssebb nálam.Ő sem nősült még meg.Akkor kezdődtek a bajok,amikor középiskolába kerültem.Nagyon elhibázott döntés volt,ami nem az én döntésem volt,hanem anyámé.Tudom,hogy ő jót akart nekem.De nagyon rosszul sült el.Nagyon bizonytalan voltam hova kéne menni iskolába,nem akartam kollégiumba menni,és nyelvet tanulni.Lehet ez furcsa(mármint a nyelvtanulás)de akkor 90ben én így gondoltam.Most sem tudok idegen nyelven,de meg tudom étrtetni magamat,kézzel-lábbal.A bátyám géplakatosnak tanult ezért-hogy ne legyen még egy a családban-engem autószerelőnek „adtak”.Azért volt szimpatikus a szakmunkásképző,mert a szomszád utcában volt egy gyerek,aki 4 évvel időssebb volt nálam,és nekem 86ban,tíz évesen ő volt a példaképem.Szal szakmunkásképző:3 éves.Elsőbe még nem volt baj,vagy csak én nem vettem észre.Az óvodában anyámnak összetűzése volt a vezető óvónővel,aki úgy állt bosszút rajtunk,hogy nem engedtek ki a wc-re,mikor kikéretőztünk,ezért folyton bepisiltünk.Ez olyan problémát jelentet sokáig,hogy nyilvános helyen sokáig nem tudtam úgy pisilni a piszoárba,hogyha más is volt a helyidségben.Ezt csak 2730éves koromra tudtam leküzdeni.Nem késtem le semmiről?37múlottam és még sosem volt barátnőm,más már 15éves korában elkezdte a szexuális életét,a hasonló korúaknak már gyerekeik vannak,van akinek már alsós korában barátnője volt,én meg még az első randit se "háltam"el.Akkor nem késtem le semmiről?Elteltek a fiatal éveim,aztán semmi...pedig próbáltam....az arcomat nem tudom megváltoztatni,ballagáskor az osztály legcsúnyább lánya is csak fintorogva állt mellém...Zárkozott vagyok?Lehet.Akárhova mentem mindig célpont voltam,kigúnyoltak,bántottak,piszkáltak.Én vagyok az első akibe belekötnek.Miért?Soha nem ártottam senkinek.miket írtál,az közhely.Tele vagyok sérelmekkel.És egyre dühösebb vagyok.Mindenkire,a világra,az emberekre.Ég bennem a bosszúvágy.Mostanában mindenkivel összeveszek.Mindenki hülyének néz,lenéz,átnéz rajtam.Szal,nem maradtam le semiről?Az életem felét már leéltem,és nem volt benne szinte semmi öröm.Ha ismerkedni akarok egy csajjal,pl.egy boltban,akkor azt zaklatásnak veszik.Kb.úgy néznek rám,mintha baltás sorozatgyilkos lennék.És nem értem,hogy miért?Ott tört ketté az életem,mikor ipariban rám száltak az osztálytársak.És nem tudom miért.91/92es tanév volt az abszolút mélypont az életemben.Szerintem teljes idegkimerültségem volt,és még ráadásul a 17edik szültésnapomon a hajam is hullani kezdett.Ezen is teljesen kibuktam.Felváltva piszkáltak,gúnyoltak kissebb csoportok,párosával.Csak fiuk voltak,autószerelő osztály volt.Annyira szégyeltem magam,nem tudtam visszaszólni,nem tudtam mit mondjak,mert még nem voltam ilyen helyzetben,gondoltam majd csak abbahagyják.De nem.Otthon mondtam anyámnak,hogy nem akarok idejárni,de nem engedte otthagyni az iskolát,mondván akkor kiesek a tanulók közül,évet vesztek,és mehetek dolgozni.Nem lesz iskolai végzetségem,stb.Mondta ezt úgy,hogy ő nem járt középiskolába.Valahogy úgy voltam ezzel a dologgal,mint az a nő,akit megerőszakoltak,de annyira szégyeli magát,hogy inkább nem beszél róla.És szép lassan az egész életemet megmérgezte,mérgezi mind a mai napig,pedig már 20éve végeztem el az iskolát.És azóta sem tudtam megemészteni,feldolgozni ezt.Szégyenben élek,úgy érzem egy életre megbélyegzett lettem.Öngyilkosság is megfordult a fejemben,annyira kiidegeltek.Olyan depresszióba estem,hogy a féltve őrzött bélyeggyűjteményemet is eladtam.....Ez mind a mai napig nem is értem,hogy tehettem ilyet.Meg a könyveimet.Volt egy olyean év,amikor nem is nevettem.És nem volt senki aki megkérdezte volna,hogy mi a bajom,miért vagyok annyira letört.Ez a legszomorúbb.Anyám az élettársával volt elfoglalva,aki jól ki is használta.A bátyámmal mi eléggé úgy vagyunk,mint a tűz és víz.De mindkettőnket mindig megtaláltak,ütöttek,vertek,aláztak a többiek.Az "alfahímek".Úgy növelték saját önbizalmukat,hogy valakit kipécéztek,és a földbe döngölték.Gyámoltalanok vagyunk/voltunk,nem tudtunk magunkért kiállni.Sajna így neveltek bennünket.