Hogyan lépjek túl ezen?

Voltam nagyon hasonló helyzetben, nem akarlak elkeseríteni, de nálam öt évig tartott. Végül arra jutottam, hogy bármennyire fáj, neki joga van eldönteni, hogy kit enged magához közel, és ezt akkor is tiszteletben kell tartanom, ha belepusztulok. Végiggondoltam, hogy az igazi szeretetért nem kell tiporni, azt egyszerűen kapod, mert vagy. Amiért emberfeletti módon küzdeni kell, az nem is igazi szeretet, csak a gyenge ember zsarnokoskodása ("szeretlek", mert úgy viselkedsz, ahogy nekem tetszik). Az életben pedig nem ez adja a biztonságot, hanem a valódi szeretet, amit "alany jogon" áraszt feléd az, akivel valóban összetartozol. Ilyen módon a féltékenység teljesen értelmetlen érzés. Aki okot ad rá, az soha nem is szeretett igazán, és nem is fog (mert mint írtam, szeretetet nem lehet sem kierőszakolni, sem kiérdemelni - vagy van magától, vagy megette a fene). Nem teljesen vidám gondolatok, de nekem valamiért mégis sokat segített, hogy átlendüljek a nehezén. Hiszek benne, hogy találok egyszer valakit, aki önmagamért szeret, és meg fogom őt érdemelni.