Miért büntetem saját magamat? Miért okozok magamnak szándékosan szenvedést?

Mi jár a fejedben, amikor nemet mondasz? Az h bár mennék, de most jól büntetem magam azzal ha mégis maradok? Én régebben ha ettem akkor voltak ilyen gondolataim, evés közben jött rám a sírás h én ezt nem érdemlem meg és bár halál éhes vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy egyek, ez a büntetésem. Kb. 20-21 voltam mikor ezt megunta az egyik barátom és rámszólt h hagyjam abba, mert semmi értelme, ha éhes maradok azzal semmit se érek el, inkább takarítsak ki "büntetésből", az nagyobb szívás, mint nem enni :) Szóval hasznos dolgokban próbáltam kiélni az önbűntető vágyaim. Aztán ez átcsapott később tisztaságmániává mondjuk, de az már legalább nem volt önpusztító.

Az nem lehet h félsz társaságba menni és egyszerűen ezt érzed? Szívesen mennél, de félsz h szarul öltözöl föl, nem tudsz elég vicces lenni és védekezésül inkább lebeszéled magad, de attól még haragszol magadra h nem mész és ezt a haragot érzed. Esetleg ez a verzió?

Én vagyok az 1-es meg 2-es válaszoló is, lenne egy kérdésem: mi történne ha elmennél? Illetve mi történik? Néha azért csak elmész, mikor már nem tudod elkerülni, akár a barátoddal, szóval tegyük fel h néha eljársz mégis, akkor mit érzel? Hogy nem érdemled meg h ott legyél? Vagy mi?

Értem, amikor pl volt ez a tengeres sztori és nem ittál semmit, mert akkor szenvedsz és az jó, akkor mi volt benned: inkább féltél h kidőlsz a szomjúságtól és mit fognak szólni tesódék, vagy reménykedtél h kidőlsz a szomjúságtól és akkor majd aggódnak érted tesódék, esetleg csak annyi h most megint elérted h szenvedsz (szomjas vagy) és ennyi?

Amikor vagdostad magad úgy csináltad h ne látszódjon vagy látszott? Kérdezem azért h egyrészt az emberek a környezetedben láthatták-e és h reagáltak, vagy nem látszódott.. Arra lennék kíváncsi h ők hogy állnak hozzá ehhez a viselkedésedhez. Mert azt nem tudom elképzelni h ha tudnak róla h ilyen gondolataid vannak, akkor ne akarnának segíteni, tesód mondjuk. Bár annak idején én arra játszottam h figyeljenek rám, azt élveztem h összeesek annyira éhes vagyok pl, de arra gondoltam h minél tovább bírom, annál többet fogyok és remélem annyira h kórházba kerülök mondjuk, mert akkor majd végre figyelnek rám. Ilyen önverést kb 24 éves koromban csináltam utoljára, veszekedés közben "imádtam" a barátom előtt lefejelni vmit, fát, betonfalat, csak h mutassam h nekem is szar vagy nemtom. Azt azért hagytam abba mert egyrészt gyerekes dolognak tűnt egy idő után, mint egy idióta hisztiző gyerek, illetve megértettem h annak aki szeret (barátom) ezt borzalmas látnia, nagyon megviselték az ilyen jelenetek. Szóval szerelmem jele lett h igyekszem normálisan viselkedni előtte.