Elszomorít, hogy ilyen sok tinédzser hiszi azt magáról, hogy bipoláris zavara van, pedig ez "csak" kamasz kor. Miért van ez?

Közkedvelt mítoszok sorozatunk következő része:

Kamaszkorban normális, ha az embernek problémái vannak. Nem az. Egyrészt senki nem mondja meg ránézésre, hogy egy megélt probléma mennyire súlyos. Másrészt egyáltalán nem normális, hogy a felnőtté válás lelki instabilitással jár. Ez egy a nyugati kultúrkörben népszerű mítosz.

Öndiagnózist nem állíthat fel senki, de igenis sok tinédzsernek lehetnek problémái. Mondjuk bipoláris zavart nehéz ilyen korban megállapítani, mert könnyen összekeverhető a kamaszkori hangulatingadozásokkal (ami egy bizonyos mértékig természetes).

Éppen a kamaszkor az ember (egyik) legérzékenyebb kora, ilyenkor fokozottabban hajlamos a depresszióra és egyebekre.

Egyébként mennyire gyakori, hogy valaki "egyből rohan pszichológushoz"? Inkább az a jellemző, hogy csak akkor jut el valaki odáig, ha már nagyon nagy a baj, vagy ha viszik.

Kérdező: az valóban szomorú, ha az orvosok már minden kis rosszkedvre Xanaxot meg Rivotrilt írnak fel. Sok esetben a pszichoterápia önmagában is segít(ene).

De nem a mi tisztünk eldönteni, hogy kinek mekkora a problémája, és hogy arra kell-e gyógyszer.

Szerintem nem az az elszomorító, hogy sokan járnak pszichológushoz/pszichiáterhez és szednek gyógyszert, hanem az, hogy olyan sok embernek vannak ilyen jellegű problémái! Valami nagyon hiányzik ebből a világból...

# 4:

Nem tudom, hogy hány éves vagy, de az én fiatal koromban ugyanúgy meg voltak a problémák, mint most. Csak akkor a fiatalok alkoholba és bagóba fojtották a bánatukat.

és bumm! Így lett a sok alkoholista és drogos. Nem is tudom, hogy melyik a jobb.

Tény, hogy ebben a korban írnak fel a legkevesebb esetben antidepresszánst a hormonális változások miatt, mert azok is nagyon erős hangulatingadozásokat válthatnak ki. Amit az előttem szólók is írtak, miszerint a mai fiataloknak nehezebb, teljes mértékben igaz. Bár nincs háború, és sokaknak nem kell gyerekként dolgoznia, hatalmas nyomást gyakorol rájuk a rengeteg társadalmi elvárás, amivel az előző generációknak nem kellett szembenéznie, valamint a média által sugárzott minták is irreálisak: legyél mindig szép, fiatal, divatos, fitt, egészséges, boldog. A mai világban olyan kép él a legtöbbekben, hogy a boldogság az alapállapot, emiatt nem képesek normálisan megélni és kezelni azt, hogyha problémák adódnak az életükben, mert még a felnőttek is azzal az érzéssel küszködnek, hogy ez abnormális, hibás, nem így kéne történnie, valami baj lehet velük, stb.

Emellett ott az utóbbi ötven év során megjelent fiatalság-kultusz, ami alapján a kamaszok elvárják saját maguktól, hogy önfeledtek legyenek. Ezért is nyúlnak annyian tudatmódosító szerekhez és alkoholhoz, ezért mászkálnak annyian az éjszakában, mert az olyan, mint az ifjúkor kvintesszenciája: szép emberek mindenhol, zene, buli, szórakozás, felszabadultság. A legtöbbek életében a péntek este a csúcspont, miközben elsikkadnak az olyan értékek, hogy kitartás, mértékletesség, becsületesség, harmónia. Ez érthető, mert nekik, mint a fogyasztói társadalom legkönnyebben befolyásolható rétegének, nincs is más feladatuk, minthogy állandó kétségek közt éljenek és azzal próbálják ezt kompenzálni, hogy fogyasztanak /alkoholt, cigarettát, ruhákat, sminket, fesztiválbelépőket, bulikarszalagot/.

A F*book is hatalmas gondot jelent, mert ez is hamis képeket küld a fiataloknak. Már nem úgy működik a dolog, hogy az iskolában és egy-két hétvégi délutánon éled a társasági életedet, hanem hazamész, és ott egy virtuális valóságban kell ugyanezt megtenned. Mialatt tudnod kéne, hogy vannak emberek, akik úgy kapják meg a lájkokat, hogy nem szebbek, tehetségesebbek, értékesebbek nálad, csak bizonyos, általában nem túl pozitív okokból kifolyólag népszerűbbek, vagy talán csak annak tűnnek, ez pedig téged végtelenül elkeserít - mert ebben a korban más célod sincs, mint hogy elfogadjanak és szeressenek. A közösségi oldalak megteremtik azt az illúziót a saját kis birodalmukban, hogy már otthon, a gép előtt ülve sem érezheted elég jónak magad.

Az információs forradalomnak köszönhetően a mai fiatalok lexikális tudása hatalmas, sokkal több mindent ismernek a világból, mint bármelyik ősük. A generációs szakadék hatalmas, a szülők pedig nem értenek ahhoz, amihez a gyerekeik már igen, ezért lemaradnak és nem veszik észre, hogy ezek a kamaszok érzelmileg igenis éretlenek és képtelenek megfelelően feldolgozni azt az információsokkot, ami állandóan éri őket. Az a szomorú, hogy nem kapják meg sem a mintát, sem a segítséget szüleiktől, hogy képessé váljanak rá, mert az idősebbek sem tudják, hogy álljanak hozzá a nagyszájú és túlérzékeny fiatalokhoz, akikben olyan hihetetlen indulatok feszülnek, amiket maguk nem tudnak kezelni.

Végül elismerem, hogy manapság tényleg egyre nagyobb "divat" az érvagdosás, a depresszió, de ez is egyfajta figyelemfelkeltés, valamint bizonyos szinten hozzátartozik a kamaszkor annyira erősen propagált édes-keserű bájához: kisírt szemmel, elfolyó sminkkel, cigarettázva, a kezükben himbálózó magassarkúval hazajönni az első metróval. Különösképpen az kelt bennem visszatetszést, amikor olyanokat olvasok, hogy minden ember életének ez a legszebb időszaka. Hát hogy lehet ilyet állítani? Hogy lehet ezt kijelenteni? Miért kéne egy zavarodott tizenévesnek megmondani, hogy magától értetődően jól kell magát éreznie, mert ennél már csak rosszabb lesz? Nem ők tehetnek róla, hogy manapság ez a módi, a mindenhol visszaköszönő ifjúkori életérzés apoteózisa, és képmutatás lenne azt állítani, hogy régebben nem volt ilyen.

Amikor pl. Goethe 200 évvel ezelőtt megírta Az ifjú Werther szenvedései c. művet, a romantikus eszmény a holdfényben kóborló, viszonzatlan szerelmét sirató, előkelő némaságban szenvedő, olykor valóban öngyilkos ifjú volt. Bár ezt inkább csak érdekességként mondom.

A válaszom lényege annyi volna, hogy nem azzal van a baj, amikor a fiatalok szenvednek. Ők azért szenvednek, mert manapság úgy tűnik, elvárják minden embertől, hogy a boldogság és a szépség legyen az alapállapotuk. Hogy védekezhetne ez ellen egy kamasz, akinek sem a kellő élettapasztalata, sem a támogató és intelligens szülői háttere nincs meg, hogy az ilyesmit felülbírálja?