Mostanában késztetést érzek arra, hogy nagy butaságokat csináljak. Miért lehet ez? Mi történik velem?

Néha amikor teljesen jó hangulatomban vagyok, akkor képes vagyok rá hogy direkt elrontsam a saját kedvem. Ez tökre szánalmasan hangzik, és a vicc az hogy nem is tudatosan csinálom, néha csak véletlenül rátalálok egy cikkre, vagy zenére ami eszembe juttat egy rossz emléket, és akkor bekattanok.

Mostanában már semmiben sem tudom a kedvemet lelni, - mondjuk eddig se vittem túlzásba - csak annak tudok örülni ha végre egyedül lehetek. Az az ember akit eddig a barátomnak tekintettem idegesít. Idegesít hogy állandóan okoskodik és dumál. Én meg csak hallgatok és néha magamra erőltetek egy mosolyt. Mindig megpróbálom kikapcsolni az agyamat mikor hozzám beszél, ami szomorú mert régebben tényleg élveztem a társaságát.

Szokott olyan lenni, hogy úgy kelek fel egy jó szunyókálásból - néha nem bírom ki hogy ne aludjak nap közben fél-másfél órát, de szerintem ezzel vannak így még páran - hogy teljesen idegbeteg vagyok, bőgök, hisztizek és csapkodok. Már magamat is megrémítem, nem értem mi történik. De van olyan is amikor csak szimplán bekattanok, és legszívesebben egyesével tépném ki minden hajszálamat.

A másik az, hogy van olyan, hogy percekig állok a tükör előtt, nézem magam, és azon gondolkozom milyen lenne felvágni az ereimet és elvágni a torkom. Van hogy arról gondolkozok milyen lehet embert ölni, vagy szándékosan ártani valakinek. Néha örömömet lelem benne, hogy gonosz lehetek másokkal. Vagy amikor olyan helyen járok, például a lépcsők közelében, ablakoknál, vagy hegyekben gyakran képzelem hogy leugrok a magasból. Egyik percben jó kedvem van, a másikban meg szinte őrjöngök.

És tudom hogy ez nem normális. De nem tudom miért történik... nem történt velem semmi különös dolog mostanában... semmi megrázó trauma, ami ezt kiválthatta volna. Azt hiszem kezdek megőrülni.