Adott egy tökéletesnek tűnő pasi, de amint randira hív, rögtön meghátrálok, de miért? Mit tehetnék, hogy végre rájöjjek, ki vagy mi tenne boldoggá?

19 éves létemre még nem volt komoly kapcsolatom, csupán egy egy hónapos gyerekszerelem. Pedig nagyon szeretnék végre egy társat, régóta vágyom egy olyan kapcsolatra, ami biztonságot nyújt és tervezhetek vele a jövőben is. Azóta persze rengetegszer éreztem, hogy szerelmes vagyok, de sosem lett belőle semmi. Alapból szeretethiányos vagyok, emiatt pedig sokszor összekeverem a szerelmet a törődés jóérzésével. Nem panaszkodom, mert általában ha kiszúrtam magamnak valakit, akkor mindig sikerült felkeltenem az érdeklődését. Ilyenkor jön a rózsaszín köd, még együtt sem vagyunk, de már csak rá gondolok. Aztán elhív találkára és egyszer csak hopp, teljesen eltűnik a szerelem. De úgy, hogy már azt sem értem, hogy addig mit szerettem benne annyira.Maximalista vagyok, tudom, hogy ez talán az egyik legnagyobb hibám, mivel túl sokat várok el egy pasitól, kapcsolattól. Azt is tudom, hogy bennem van a hiba, de hogy pontosan mi, azt nem tudom. Magamat sem ismerem eléggé ehhez. Az lenne a baj, hogy igazából nem is a pasiért vagyok oda, hanem magáért az érzésért? Lehet, hogy csak a törődés vonz és még talán nem is találkoztam megfelelő pasival? Vagy inkább az a gond, hogy berezelek a kapcsolattól? Félek a változásoktól és az ismeretlentől, talán csak ennyi lenne a probléma?

Mit kellene csinálnom? Adni egy esélyt a kapcsolatoknak? Vagy egyáltalán hogyan ismerhetném meg jobban magamat? Akkor talán könnyeben rájönnék, hogy kire van szükségem. A mostani fiúval kapcdolatban például úgy érzem, hogy több mint barát, hiszen egész nap ő jár a fejemben, mindenről ő jut eszembe, mégis azt gondolom, hogy a kapcsolat nem működne. És ez nem egyszeri eset, így boldogtalan vagyok. :(

19L