Miért nem tudok normálisan élni? Őrült vagyok?

A gondolataim, és érzéseim 10 percenként váltakozik.

Nem tudok magamban elhatározni semmit, nem tudok dűlőre jutni semmiben, mert mihelyst van egy nézetem egy adott dologgal kapcsolatban, szinte azonnal el is száll, és már másként vélekedek az adott dologról, utána ugyanez megint..így megy láncszerűen.

Tele vagyok téveszmékkel..

Attól félek, hogy éjszaka feljönnek a földből a halottak a padlómon keresztül, olyan jár a fejemben, hogy a házunk párhuzamosan helyezkedik el a temetővel (pedig kb. 1,5 km-re lakunk a temetőtől), és nem hagynak nyugodni ezek a dolgok.

Azt hiszem magamról, hogy varázsló vagyok, gondolattal tudok irányítani dolgokat.

Félek, hogy mi van, ha mások hallják a gondolataim?

Mindig olyan érzésem van, hogy figyelnek engem.

Késztetést érzek dolgokra, hogy megtegyem azokat.

Pl.: gyilkoljak, szexeljek egy sokkal fiatalabb emberrel, vagy halottakkal..

Agresszív vagyok, egész nap feszült, már egy kis semmiségtől a plafonon vagyok.

Azok a dolgok, amik más embereket megráznak lelkileg, engem hidegen hagynak.

Nem merek megnézni egy picit durvább filmet, vagy nem merek elolvasni egy olyan könyvet, ami picit durvább, mert félek, hogy bekattanok, és ész nélkül gyilkolni kezdek.

A Carrie c.-ű filmet szeretném nagyon megnézni, meg a könyvet elolvasni, de nem merem, mert mi lesz, ha beáll nálam egy rövidzárlat, és mindenkit legyilkolok, mint Carrie a filmben?

Rengeteget szorongok..szinte mindentől.

Apró, fényes foltokat látok egész nap, meg homályos árnyakat a szemem sarkában.

Elzárkózom a külvilágtól.

A szüleim teljesen ki vannak akadva, minden nap megfenyegetnek, leordítják a fejem.

És hiába mondom nekik, hogy mi a bajom, nem hisznek nekem.

A pszichológusom is leadott, mert szerinte megvezettem, mert nekem nincs semmi bajom, mert nem látszik rajtam.

Magamban sínylődök, szenvedek, kifelé nem mutatom.