Freud normális volt? Mentálisan egészséges?

Freud jó néhány állítását már igen csak idejétmúltnak mondja a pszichiátria. Ez igaz.

Az összességében elmondható, hogy meghatározó szerepe volt a mai pszichiátria kialakulásában, de hogy ennek megítélése pozitív vagy negatív legyen, az manapság igen vitatott.

Egyébként Freud kokainfüggő volt. Akkoriban a drogozás nem ilyen társadalmi megítélésben szerepelt, illetve nem is volt ennyire ismert "szokás".

Egyes beszámolók szerint nárcisztikus volt, és (nem saját bajára kereste a megoldást) a sikert hajszolta. Ennek érdekében torzított a kísérleti eredményein, fiktív betegségeket kreált, illetve kudarcait a betegek együttműködésének hiányával magyarázta.

Itt van egy érdekes cikk róla.

[link]

De sok írás szól a témáról.

Ha a pszichológusok nem keresnék a saját bajukra a megoldást, az igen szomorú dolog volna. Aki mások elméjével foglalkozik, de nem kíváncsi arra, mi van a sajátjában, annak nagyon csúnya vége lehet. Többek között ezért mára a klinikusok és a terapeuták kiképzésének kötelező része az ún. önismereti terápia. Ahogy a fodrászok hajukkal, a katonák a testükkel, az orvosok biológiával, az informatikusok a gépükkel bíbelődnek, úgy semmi meglepő nincs abban, hogy a dilidoki a pszichéjével foglalkozik. Baj lenne, ha nem tenné.

A mentális egészség nem egyértelmű dolog. Ha belenézel a nagyok önéletrajzaiba, akkor azt fogod látni, hogy:

- Freud egy olyan korszakban élt, ahol a szexualitást nagyban elnyomták. Viktoriánus erkölcs... Ha úgy tetszik, a szexualitás túlhangsúlyozása nála lehetett az adott társadalmi normák ellensúlyozása. És valóban, sok paciens, akikkel dolgozott, a társadalmi elitből került ki, ahol a szexualitás elfojtása tényleg okozhatott problémákat. Freud valóban kiszórta azokat a tanítványait, akik ellentmondtak neki vagy az elméletének. Így járt Jung, Adler, Ferenczi vagy Spielrein is. És tudjuk, hogy Freud mennyi hangsúlyt helyezett az apa és a gyermek konfliktusára gyerekkorban. Annyira nem ismerem az életrajzát, hogy biztosra mondjam az összefüggést, utána kell olvasni.

- Jungról lehet tudni, hogy igencsak megszenvedte az apja hittel kapcsolatos nézeteit és szigorát, valamint az abban való csalódását. Az egész irányzata abból forrt ki igazán, amit megtapasztalt a saját ön-gyógyítása során, ahol igen sokat foglalkozott a hittel.

- Adlerről (kisebbségi-komplexus és adleriánus irányzat alapítója) lehet tudni, hogy egyrészt maga is alacsony volt és sérült, másrészt, Freuddal ellentétben, alacsonyabb rétegekből származókat kezelt, akiknek komoly gondot okozott a hatalom mint olyan.

- Yalom (egzisztencialista pszichológia) pedig a Staring at the Sunb-ban leírja, hogy gyerekkora óta végigkíséri a halál, és a módszerrel, amivel sikeresen kezel pacienseket, a saját halálfélelmét is igyekszik enyhíteni. Ő külön kiemeli, hogy a nagy pszichológusok munkásságát csakis élettörténetük ismeretében lehet megérteni, mert az irányzatuk abból nőtt ki. Ezt Jung is hangsúlyozta anno: minden pszichológiai elmélet az alkotójának szubjektív vallomása.

Tehát attól még, hogy az adott szakember maga is küzd/küzdött nehézségekkel, még nem tesz használhatatlanná egy elméletet. Sőt, paradox módon, hitelessé tette őket, ahogy a mai napig hitelessé teszi egy szakember munkáját, ha a kiképző terápiájában képes kezelni a saját sebeit. Arról nem is beszélve, hogy a kábítószer-függők nem alkotnak egységes csoportot. A szerhasználat nem zárja ki, hogy valaki nagy teljesítményre legyen képes. Függetlenül attól, Freud függő volt-e avagy sem.

Freud azért is redukált mindent a szexuális ösztönre, hogy elhatárolja magát az abban a korban népszerű okkultizmustól. Az okkult-szellemtudomány akkor nagy divat volt, ám avval fenyegetett, hogy tudománytalanná teszi a pszichoanalízist. Freud neurológus volt, és ezt el akarta kerülni. A viselkedés ösztönökre való redukálása követte az akkori orvosi szemléletet, ami mindent biológiai alapokra igyekezett visszavezetni.

Az állításai közül sokat megkérdőjelezett a modern kutatás, főleg a csecsemőkkel végzett kutatások, amit érdekes módon szintén analitikusok végeztek. Ebből nőtt ki a tárgykapcsolat elmélet és a modern analízis is. Azonban a terápiában máig használják Freud főbb fogalmait, ugyanis kiválóan érthetővé teszik a paciens és a kezelő számára, mi történik a másik fejében. Ez az ún. narratíva. Ezért is az analitikus kezeléseknél Freud elméletei nem megkerülhetőek. Másrészt, Freud elmélete bizonyos kórképeknél máig érvényes, pl. olyan zavaroknál, ami mögött tényleg a szexualitás zavara van. Ha belenézel pl. dinamikus szemléletű terápiás tankönyvekbe, bármelyikbe, Freud-tól indul szinte mindenki.

Arról nem is beszélve, hogy Freudhoz nem csak a szexualitás köthető. Az ego-szuperego-tudattalan fogalmakat a modern dinamikus irányzatok is használják, az áttétel-viszontáttétel, ödipális konfliktus, az én-védő elhárítások, az anya szerepe a betegség kialakulásában, az ellenállás a terápiában, a kezelések alap feltételei mind-mind Freudnál jelennek meg először, és mára már alapvetően fontosak minden terápiában, ahol a tudattalan fogalmával dolgoznak.

Dióhéjban mára leginkább az az állítás meghaladott, hogy minden zavar a szexualitásra vezethető vissza. Az ember ennél jóval bonyolultabb, de tény s való, hogy ha a szexualitás beúszik a képbe, jól jön, ha ismerjük Freud munkáját.