A tatabányai kórházban van olyan pszichiátriai kezelés, hogy egy épp mélyponton levő ember befekszik pár hétre, és megpróbálják helyretenni?

Én általánosságban azt hallom ezekről a helyekről, hogy csak benyugtatóznak és kész, nem nagyon törődnek az emberrel. Pláne ha valakiről tudják, hogy ő csak befeküdt "pihenni". Sokszor túlhajszoltak, már eleve ők idegesek, lesz.rják az embert, az ilyesmire meg egyesek még azt is mondják, hogy ők is stresszesek, akkor majd ők is ledőlnek már néha, ha nincs kedvük dolgozni...

Szóval eléggé meg kell fontolni a dolgot és utána kell nézni, hova kerül az ember.

Én is gondoltam valami ilyesmire már, mert eléggé ki vagyok néha (gyakran) a családi és egyéb problémáim miatt és sokszor tényleg úgy érzem, hogy egyszerűen nem bírom (és nem is bírom, mert nem haladok semmivel) és jó lenne csak pár napra befeküdni valahová, ahová nem csak eljárni kell pár óra segítségért, hanem addig ott nincs rajtam semmi egyéb nyomás és akkor úgy van terápia vagy valami segítség. De sajnos nem így van. Többen azt mondták, hogy ha vannak is foglalkozások csak ritkán és nem nagyon figyelnek oda az emberre. Egyszer egy orvos ismerősöm azt mondta az egyik helyről, hogy kb. annyit ér el vele az ember, mintha otthon jól berúgna, aztán csak feküdne egész nap. Mert ugyanúgy nem tud csinálni semmit és ugyanúgy nem érdekel senkit és ugyanúgy nem változik semmi, nem kap segítséget. Nyugtatóval meg tényleg otthon is fekhetsz. Ráadásul elég sok negatív dolgot hallani nem csak a betegektől, hanem dolgozóktól is, hogy sokan tényleg durván bánnak az emberrel, vagy olyanokkal van együtt, ha épp nem tudják megoldani máshogy, hogy még problémás család mellett is nagyobb biztonságban van otthon.

Na mindegy, csak jól nézd meg, hová mész, lehetőleg kérdezz meg pár embert akik már voltak ott, vagy valami ismerőst, aki ismeri a helyet vagy valakit, aki ott dolgozik, hogy mégis valami képet kapj az adott helyről.

Az általad kérdezett helyről nekem egy netes ismerősöm nyilatkozott, de ezt azért nem írtam, mert ő hajlamos eltúlozni a dolgokat, illetve csak egy ember. Egyébként azt mondta, hogy úgy bántak vele, mint a kutyával, a foglalkozáson is meg egyébként is, úgy vágták bele a tűt is, hogy majd' átment rajta. Napközben sem válaszoltak neki normálisan semmire ha esetleg valamit kérdezett, vagy segítséget kért, senkit nem érdekelt. Egy idő után már szabályosan félt ott lenni. Mondjuk ő eléggé burokban nőtt fel, de azért biztos adtak rá némi okot is, hogy így érezze magát.