Egy borderline szindrómás észreveheti a betegség leírása alapján, hogy illik rá?

Elolvastam a tüneteket, és sokat felismertem magamon. És sok olyan is volt köztük, amiket már mások mondtak rám.

Mit tegyek? Nem szeretnék gyógyszereket szedni. Azt olvastam, hogy főleg ahhoz kellenek gyógyszerek, hogy a betegek alkalmassá tegyék a pszichoterápiára, mert nem alapból nem működik együtt. Hát én maximálisan együttműködnék!!!

Hát régen tök normális voltam, meg erős, könnyen megnyíltam mindenkinek, nagyon naiv voltam. Sokszor átvertek, kihasználtak. Eddig ahányszor szerelmes voltam, mindig évekig ragaszkodtam, szenvedtem, és mindig reménytelen volt. Görcsösen járok mindenkinek a nyakára, hogy tisztázzam a dolgokat, hogy épp ki mit mondott rólam, meg stb... Paranoiásnak neveztek már sokszor, ezt alá is írom, de sokszor nem alaptalanok a feltevéseim.

Nem vagyok tisztában a világnézetemmel, nem tudom, hogy miben vagyok igazán jó, hogy mit kéne csinálnom...

Sokszor úgy érzem, hogy egyszer bekattanok.

Sokszor apró hülyeségeken idegeskedem úgy, hogy kiabálok. Olyan "igazi", "zúzós" dührohamom még nem volt.

Sokszor gondolkozom azon, hogy tulajdonképpen miért is kell élni, miért születtem meg, mi a dolgom. Realizálom, hogy a világ sz*r, tele van sz*r emberekkel, és akkor elkeseredem.

Amúgy a depresszióra én is gondoltam, de a rossz kedvem nem állandó, és nem is változik periodikusan (váltogatva a mániás és a depressziós fázisokat, mint bipoláris depressziónál), hanem az épp aktuális eseményektől, gondolataimtól függ a hangulatom.

Hát az elvárásoktól nem igazán féltem soha... Sokszor képes vagyok úgy suliba menni, hogy nem tanulok semmit, és ha felelek, akkor sosem izgulok, hanem lazán (néha szinte néha vicceskedve) mondom el az anyagot. Nyelvvizsgán is csak az utolsó pillanatban kezdtem el izgulni kicsit. Az érettségitől viszont picit parázom, de annyira nem, hogy ne legyek képes elképzelni a szitut. Szóval ez az elvárásoktól való félelem nem jellemző rám. Sőt, inkább néha hanyag vagyok és lusta, halogatom a teendőimet, van olyan, hogy eltelik úgy nap, hogy semmit nem tanulok.

Idegességemben sírni szoktam, de közben nem bántom magam, nem csinálok semmit, csak sírok.

Alvással szinte soha nincs gondom, soha nem szedtem semmit. Bármiféle gyógyszert (fájdalomcsillapító...stb.) is nagyon ritkán veszek be, nyugtatót/altatót/alkoholt/dohányt/drogot soha.

18 és fél éves vagyok, és kb egy-másfél éve nem érzem jól magam a bőrömben. Előtte ugyanolyan problémáim voltak, de akkor még nem akasztott ki annyira. Egy probléma akkor dönt padlóra, ha minimum másodszorra következik be, mert általában tanulni szoktam az elsőből, de úgy érzem, hogy másodszorra hiába csinálok bármit is máshogy, megint ugyanúgy kicsesznek velem.