Miért csinálja ezt a pszichológusom? Sajnálatból vagy kedvességből? Ez még normális (nem túl személyes) viselkedés a terápia alatt?

Menj heti kétszer. Komolyan! Ha van ilyen lehetőséged, élj vele! Az elszakadásnak is megvan a maga ideje, üteme, de azt a terapeuta jelzi, hogy mikor van itt az idő.

Én heti kettővel járok, borzasztóan hatékony tud lenni, és mindenkinek javaslom, akinek van lehetősége! A terapeutád nagyon lelkiismeretes, és egyértelmű, hogy segíteni szeretne. És igen, a terapeuták tudják szeretni a pácienseiket, hiszen nem gépek, ilyen mély kapcsolat esetén egyértelműen kialakul a kötődés - ettől nem kell félni, normális, sőt, szükséges is!

Bizonyára attól félsz, hogy túlzottan kötődni fogsz hozzá, és nehéz lesz majd eltávolodni, ha vége a terápiának. De hidd el, egy jó terapeuta ezt nagyon jól tudja kezelni, fokozatosan tanít meg téged eltávolodni úgy, hogy ne legyen fájdalmas. Az alapján, amit írsz, erre számíthatsz. (És mire oda eljutsz, már tényleg nem lesz fájdalmas! :) Én már a lezáró szakaszában vagyok a terápiámnak és egyáltalán nem érzem fájdalmasnak a közelgő elválást, már csak azért sem, mert semmi nem indokolja, hogy ez végleges legyen! :) )

Szóval szerintem járj heti kettővel, én a helyedben biztos élnék a felajánlott lehetőséggel (sőt, ahogy írtam, élek is, ráadásul úgy, hogy én magánrendelésre járok, de nagyon megéri! :) )

Egyébként meg egy jó terapeuta "felhívható", ha nagy baj van. Az enyém is mondta, hogy nyugodtan hívjam, ha szükségét érzem, és a szabadsága alatt is felajánlotta, hogy bejön a kedvemért, ha kell. Ne félj elfogadni! (Tudom, nehéz elhinni, hogy valaki tényleg szeretne "adni", de ezt is meg kell tanulnunk, nekem is meg kellett. :) )

Bárcsak nekem is ilyen pszichiáterem lehetne :((( Irigyellek de most komolyan szerintem egy kiváló szakembert kaptál meg aki tényleg törődik veled és szeret! De vigyázz nagyon rá mert bármikor megszakadhat ez a kedvessége ha távolságtartó, elutasító vagy vele!!

Nekem pszichiáterem olyan pénzéhes sz*r hogy hihetetlen hatezret kér pszichoterápiával és gyógyszerfelírással együtt/alkalom! Szerintem csak azt várja minden egyes terápiás ülésen hogy végre teljen le az idő és kapja meg a lóvét.

Nahát, ez hol van helyileg!? Engem konkrétan még pszichiáter sem tudott fogadni, mert humánerőforrás-hiányban szenvednek és magamra maradtam; közben volt két kísérletem is, csak nem tudta meg senki, mert balfsaz voltam, úgyhogy nem kerültem kórházba.

A pszichológushoz pedig, ha magánrendelésre mennék (ugyanúgy a kórházba), akkor 5-6k-ba kerülne alkalmanként! :O

Én is nagyon irigyellek...

De hogy ne legyek gyarló és a kérdésedre is válaszoljak: Talán azért csinálja, mert degeszre keresi magát egyébként és mert tényleg szereti a szakmáját. Vannak ilyen emberek még ha ritka nagyon, akkor is.

amúgy én egészségügyben dolgozok és továbbképzésen tanultunk az úgynevezett burn-out szindrómáról. Ez azt jelenti hogy valaki kiég a munkájától, csak segítő szakmákban fordulhat elő (meg pl tanár).

Én a pszichológusodon a leírásod alapján látok ilyen jeleket! Szerintem túl közel kerül hozzád érzelmileg és ez nem jó. Először én is tök jó fejnek tartottam de így jobban belegondolva szerintem ez olyan pszicho lehet aki saját magán akar segíteni. Ez a tyúkanyó típus aki attól érzi magát jól ha segíthet és mindent meg is tesz érte ha valaki nem igényli a segítségét megsértődik, dühöng, őrjöng. Szerintem komolya pszichés problémái vannak ennek a szakembernek és amiért ennyire közel áll hozzád érzelmileg veszélyeztetett a burn-out szindrómára véleményem szerint

# 7: Azért írod ezt, mert számodra elképzelhetetlen, hogy valaki úgy tudjon kötődni, hogy ez a "munkája". Pedig a terápiás szakirodalom alapján csak az a terápia lehet igazán hatékony, ahol a terapeuta a teljes személyiségével, az érzelmeivel is jelen van a terápiás kapcsolatban. Egy biztonságos kötődésű ember számára egyáltalán nem okoz problémát az, hogy érzelmileg is beleengedje magát akár egy terápiás kapcsolatba - ez csak a bizonytalan kötődésűek számára furcsa. Egy jó tanár is szereti a tanítványait, azonosul a problémáikkal, de megtartja az énhatárait és nem viszi haza a problémákat.

A burnout akkor áll fenn, ha nincs külső "tükör", kontroll. Ezért a segítő szakmákban dolgozók számára kötelező a szupervízió, illetve a terapeuták számára a saját terápiás tapasztalat, a folyamatos továbbképzések. Egy 30 év körüli pszichológus még bőven tanul tovább, és az egyes eseteket közösen elemzik, van számos lehetősége feldolgozni az esetek kapcsán felmerülő érzelmeit. Jó eséllyel saját terápiában is részt vesz - ez kötelező a pszichológusok számára! Így egyáltalán nem áll fenn a burnout veszélye. Ez a terapeuták esetében a legritkább, sokkal nagyobb a veszélye más segítő szakmák esetében.

Én inkább azt érzékelem a leírt esetben, hogy a terapeuta az eddig befektetett munkát, a terápia hatékonyságát érzi veszélyben, mert a páciens próbálja magát leválasztani. Ezt egy jó terapeuta érzi, és neki szakmai kötelessége is az, hogy felkínálja az újraközeledés LEHETŐSÉGÉT. Nem erőltetve, nem követelőzve, hanem mint egy lehetőséget. Egy terápia akkor hatékony, ha a páciens érzi, hogy nem a pénzért, nem szakmai kötelességtudatból, hanem önmagáért szeretik és kap lehetőségeket. Ez a JÓ terapeuták sajátossága. Önmagában a tudat, hogy valaki adni akar nekem - és annak vizsgálata, hogy ez rám milyen hatással van, milyen érzéseket vált ki bennem - egy terápiás cél. Ezt is meg kell tanulnunk kezelni, meg kell tanulni elfogadni.

Felesleges mögé negatívumokat gyártani, mind szakmailag, mind emberileg szerintem tökéletesen jár el a terapeuta az adott szituációban, és én biztos vagyok benne, hogy mint minden jó szakember, maximálisan védve van a burnout-jelenségtől, megvannak azok a csatornák (szupervíziók, továbbképzések, saját terápia), ahol fel tudja dolgozni. (Szinte biztos vagyok abban, hogy erről a kérdező is tud, csak nem írta le. :) )