Segítségre lenne szükségem, de mikor elmondanám a bajom bárkinek, akár írásban anoniman, akár barátnak, egyszerűen úgy érzem, összeragad a szám, és nem jön ki egy hang sem. Mit tehetnék?

Napról-napra rosszabbul vagyok, egyre több minden bánt, és úgy érzem, belülről már hatalmas vagyok, és bárcsak kiadhatnék mindent, de az egyetlen út, ahol távozhatna, el van zárva.

Imádok írni, de ha leírom magamnak, nem lesz jobb. Valakinek el akarom mondani, le akarom írni, mennyire kétségbe vagyok esve, de egyszerűen nem megy.

Ide írtam már ki konkrét problémámat, és utána úgy éreztem magam, mint akit megaláztak, hülyének, idiótának gondoltam magam, a válaszokat meg sem mertem nézni. Valószínűleg most is ez lesz, ezért is szeretnék minél kevesebb konkrétumot írni arról, mi is a gond.

Ez így nyilván nem segít.

Beszélnem kéne, de nem tudok senkihez sem fordulni. Úgy érzem, mindenki azt gondolja, velem minden oké. Kicsit furcsa, ideges típusnak gondolnak, de amúgy minden a legnagyobb rendben.

Félek, ha beszélnék - ha tudnék beszélni! -, akkor máshogy néznének rám. Így sem szeretnek, a barátaim sem merik maguknak bevallani, hát még úgy, ha rájuk zúdítanék mindent.

Ráadásul ha el tudnám mondani, utána mindig kérdezgetnének.

Folyamatos szégyenérzetem van azért, ami van velem. Magam miatt. Az egész lényem miatt.

Hova, kihez fordulhatnék?