Ennyire érzéketlen vagyok? Miért nem érzek most semmit? Azthittem idővel javul az érzelemvilágom, de tévedtem.

15 éves koromban az iskolai pszichológussal csináltunk teszteket a suliban, amiből nagy vonalakban annyi jött ki, hogy nagyon csekély empátiára vagyok csak képes az emberekkel szemben, és egy szociopata teszt is hajlamokat mutatott nálam. Akkor nem vettem komolyan, meg amúgy nem is nagyon tudtam hogy kipróbálni ezeket a dolgokat magamon, hogy valóban bajom van-e vagy sem, mert a családom ugyan olyan rossz volt, mint előtte, és mint most, senki nem halt meg stb.. Viszont soha senkit nem voltam képes megvigasztalni, mert nem éreztem semmit. Nem tudtam, és nem is akartam átérezni senki bántatát, könnyeit, még akkor sem, amikor már nagyon "gázul" éreztem magam a helyzetben, és tényleg meg akartam próbálni. Aztán jött a párom. 4 éve vagyunk együtt annak ellenére is, hogy már a kapcsolatunk elején kiderült, hogy borzasztóan érzelem szegény vagyok, és azt a keveset is ami van, nagyon nehezen mutatom ki. A 4 év alatt sikerült annyit fejlődnöm, hogy felé már sokkal könnyebben mutatom ki a szeretetet, és az empátián is sikerült javítanom, de szinte csak felé.

Amire ki akarok lyukadni most az az, hogy mindig azt mondta a párom, hogy "biztos nem olyan rossz a helyzet, ha neadj'isten meghal valakid, biztosan érzel majd valamit. Érezned kell."

És elérkeztünk a mai napig. Még nem halt meg a mostoha nagymamám, de már gépek tartják életben, és vagy ma, vagy holnap lekapcsolják. Amikor ez kiderült, mindenhol megfagyott arcokat láttam, és mély szomorúságot. Én viszont egész egyszerűen nem érzek semmit. Próbálok belegondolni, hogy ő akkor most tényleg meg fog halni, és akárhogy is, de a rokonom, és mindig kedves volt velem, de egyszerűen nem érzem azt, mint amit a családom többi tagján láttam. Egyszerűen semmit. És tudom, hogy ez rossz..

A legutolsó ilyen jellegű megjegyzése a páromnak akkor volt, amikor pár napja az utcán épp mögöttünk ütött el egy busz egy kiskutyát. Átment a két hátsó lábán, de mivel kóbor volt, biztosan elaltatták. Akkor sajnálatot éreztem a kutya iránt, a párom pedig közölte, hogy "látod? ha egy emberrel történik valami, akkor is valami ilyesmit kellene érezned"

Szóval mi a véleményetek? Ez csak valami múló dolog lesz (bár igazából eddig egész életemben ilyen voltam), vagy valami, ami ellen ez után sem fogok tudni tenni semmit?

L20