Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mitől lehetnek ilyen különös...

Mitől lehetnek ilyen különös hallucinációim?

Figyelt kérdés

Talán a hallucináció nem is megfelelő szó rá, de az a történet, hogy már két alkalommal megtörtént, hogy éjszaka órákon keresztül azzal voltam elfoglalva, amikor elaludni szándékoztam volna inkább, hogy kerestem azt a bizonyos dolgot, ami újra és újra megérinti a lábam, aztán mihelyst odanyúltam vagy felkapcsoltam a lámpát, eltűnt. Aztán visszafeküdtem, és újra. Ez nem az a fajta érzés, mint amikor teszem azt viszket a lábunk és olyan, mintha hangyák mászkálnának rajta, ez ennek az intenzívebb és JÓVAL életszerűbb verziója. Az első ilyen alkalommal gondoltam arra, hogy a mellettem fekvő barátom érint meg álmában, vagy valamilyen ottfelejtett tárgy ér hozzám, de nem volt ott semmi. Ha próbáltam elfelejteni és ignorálni az "érintést", akkor is visszatért, és minél tovább nem foglalkoztam vele, annál valóságosabbnak tűnt. De valahányszor odanyúltam, eltűnt. Egyik alkalommal úgy éreztem, hogy amint odakapok, elmászik sietve valamilyen kisállat, de nem volt ott természetesen semmi. A második ilyen éjszakán pedig az idő egytized másodpercéig nagyjából, mindig azt éreztem, mintha lenne ott egy nagyobb tárgy, amikor odanyúlok, de szintén semmi. És ez mindkét alkalommal órákon keresztül zajlott. Mindkét alkalommal ugyanannál a barátomnál aludtam egyébként, de semmi különös élmény nem köt oda, ami ezeket okozhatná.

De akkor mi lehet?



2015. ápr. 20. 08:20
 1/2 anonim ***** válasza:
lehet pszhihés beidegződés, de ha például valaha kábítószereztél akkor lehet flash back is.
2015. ápr. 20. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:
ez nagyon köcsög dolog én a macskámmal vagyok igy hogy ha sötétben vagyok mindig látom meg érzem hogy dörgölőzik (egyébként fekete és él) de mihelyst meg akarom simogatni v hozzáérni köddé válik az alakja..
2015. ápr. 24. 04:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!