Szerintetek van valami bajom?

Nagyon kétségbe vagyok esve a saját elmém/lelkem miatt, úgyhogy aki teheti olvassa végig, hátha tud rá tanácsot adni! Próbálom rövidre fogni, remélem sikerülni fog.

Nos, ott kezdeném az egészet, hogy se gyerekkoromból, se tinikoromból nem emlékszem nagyjából semmire, arra se, ami egy éve történt; nincs meg egy szülinap se, egy kirándulás, konkrétan semmi, csak a rossz emlékek.

Arra emlékszem, hogy a szüleim át akartak szoktatni balról jobb kézre, ezért gyakran rávertek a kezemre. Arra is emlékszem, hogy általános iskolás koromban pár huszonéves pasas felkergetett az erdőbe, ami a falunk szélén van, és egész éjszaka benne bolyongtam, kerestem a kiutat, ők pedig engem. Nem bántottak, de azt hiszem szerettek volna.

Egy emlékem van még gimis első évemből, amikor elfogott valami szorító érzés, remegtem és megvágtam a kezem. Saját magamnak, viszont mintha nem én irányítottam volna a kezeimet.. másképp nem tudom elmagyarázni.

Utána megint "kiesett" pár év, nem emlékszem, hogy miket csináltam. Tudom, hogy jártam iskolába, voltak barátaim, voltam buliban is, de konkrétan semmi emlékem nincs az előző 20 évemből, semmi jó élmény, semmi boldogító emlék, csak a rosszak ragadtak meg; nem tudom ez mennyire normális?

Tulajdonképpen a kérdés lényege az elmúlt fél év. Szörnyű leírni és biztos úgy is hangzik, de nincs olyan ember körülöttem, aki iránt éreznék bármiféle szeretetet. Vannak barátaim, beszélgetek velük, de nem érzek semmi barátságot; a szüleimmel és a nővéremmel élek, de nem szeretem őket, és ez ijeszt meg ennyire. Úgy értem... szeretnem kéne a családomat, nem?

Ha külön vagyok tőlük nem hiányoznak, heteket képes vagyok máshol tölteni úgy, hogy nem gondolok rájuk; az érintésüktől pedig komolyan kiráz a hideg, van amikor ha anyukám megölel, vagy megsimogat utána sírok is, ennyire nem bírom elviselni. Nem csak őket, mások érintésénél ugyanez a helyzet. Egyre többször sírok, és ez is furcsa, sírás után mindig nevetek. Nincs jó kedvem, és mégis. Nagyon sokszor megtörténik, hogy egy 10 perc leforgása alatt félek, dühös vagyok, sírok és utána nevetek, de van olyan nap is, amikor úgy érzem magam, mint egy zombi, komolyan csak nézek előre, olyan közömbös vagyok, nem érdekel semmi. Viszont van olyan nap is, amikor teljesen normálisnak érzem magam egészen addig, míg eszembe nem jut ez az egész, ettől ideges leszek, izgulok és nagyon félek, hogy tulajdonképpen mi történik velem?

Előre is nagyon köszönöm, ha valaki végigolvasta ezt a regényt és tud nekem segíteni ezzel kapcsolatban.

21L