Miért tartja valaki magát teljesen hülyének, ha amúgy nem az?

Pont most írtam egy hasonló kérdésre:

Van az a mondás, hogy a világnak az a baja, hogy az okosak mindenben kételkednek, a hülyék meg mindenben holt biztosak. Az intelligens emberek szoktak erre rágörcsölni, hogy "mi van, ha hülyeséget mondok". De a legtöbb embernek nincs gondja ezzel: mondja, ami épp az eszébe jut, jár a szája, mint a kacsa s@gge. De pont emiatt mindenki hozzá van szokva, hogy mindenki más folyton hülyeségeket beszél a környezetében. Úgyhogy kár erre ráparázni.

A műveltséggel ugyanez a helyzet. Minél műveltebb valaki, annál műveletlenebbnek érzi magát, mert annál szélesebbek a műveltsége határai. Minél több mindent tud valaki, annál inkább rálát, hogy mennyi mindent nem tud, annál több benne a kérdés.

Minden embernek van egy önmagáról alkotott képe, amit gyerekkorban a számára fontos személyek alakítanak ki. (Elsősorban a szülők, de lehetnek mások is: rokonok, tanárok, osztálytársak, stb.).

Ha benne azt a képet alakították ki gyerekkorban, hogy ő tudatlan, nem jó semmire, akkor ez az önmagáról alkotott képnek egy fontos, meghatározó eleme. És hiába mond bárki mást, nem illik a saját magáról kialakított képbe, ezért elutasítja. Ez olyan, mint amikor egy önbizalomhiányos nőt megdicsérnek, hogy csinos, erre szabadkozni kezd.

Az ember így működik! És mivel szoros kötődési kapcsolatokban alakul ki az önmagunkról alkotott kép, ezért csak ott lehet átalakítani is. Például pszichoterápiában, vagy esetleg egy nagyon-nagyon jó párkapcsolatban (utóbbi azért sokkal nehezebb, mert ott a másik félnek is vannak elvárásai, ő is szeretné jól érezni magát a kapcsolatban, ami egy önértékelési problémás ember mellett kissé nehézkes...)