Bipolárisok! Nektek mennyi időbe telt elfogadni a betegségeteket?

Ez nem könnyű. Nekem évek kérdése volt, de most is sokszor van az, hogy nem fogadom el, hogy bipoláris lennék. Akkor nem szedem a gyógyszert. Úgy gondolom nem fogom életem végéig szedni a tablettát. Persze ha nagyon depressziós vagyok akkor rendszeresen szedem. Ha hiperaktív, akkor nem, mert minek, pont hogy úgy érzem magam jól. Igaz akkor sok hülyeséget, veszélyes dolgokat csinàlok. Gondolj arra, hogy minden ember van lenn és fenn. A bipolárisoknál ez drasztikus. A környezetem, barátok jelzik ha valami nem stimmel, mint egy tükör. De a rossz kedv depresszió, a jó kedv hiperaktivitás a modern világunkban. Ha úgy érzed megbélyegeztek ne fogadd el hogy az lennél.

Én nem tudom elfogadni és megszokni sem, ráadásul a családom se sejti, h ez egy betegség lenne, h minden ok nélkül változik a hangulatom... Nektek nem tudom, mennyire súlyos, az enyém eléggé az. Akár napi szinten többször is vannak éles hangulatváltásaim, a kitörő jókedvtől a nagyon mély depresszióig, öngyilkossági gondolatokig minden előfordul. A kérdésben leírtakat nekem is mondták már, de egy depressziósnak hogyan lehet ilyeneket mondani, hogy gondolkodj pozitívan? Aki ilyeneket mond, az vagy nem tudja, hogy beteg vagy, vagy nem tudja mivel jár egy ilyen betegség. Mindenesetre nem kívánom senkinek, szörnyű állapot!

Szörnyű állapot tudom. A nagy jó kedvtől az öngyilkossági gondolatokig. Mindenki maga dönt. Vagy próbálja álcázni ezeket a hangulat változásokat, már ha tudja. Vagy szedje a gyógyszert amit a pszichiáter ír fel. Az tényleg közhely, hogy ha mély depresszióban van valaki, akkor gondoljon valami szépre, jóra...

Nekem még ráadásul súlyosbítva van ez a dolog egy jó kis személyiségzavarral meg szociális fóbiával, plusz néha egy kis pánikkal. Így dolgozni se nagyon tudok! A családom meg azt hiszi, hogy szimplán csak lusta meg hülye vagyok, meg hogy nem akarok dolgozni. Pedig szeretnék, csak a depis időszakaim gátat szabnak ennek. Mondjuk az aktív időszakokban nincs baj, ha kifogok egy ilyen napot netán, reggeltől-estig pörgök, de ha depi van... De ezektől függetlenül igyekszem mindenben segíteni a családnak - ha már melózni nem nagyon tudok - nem tudom ti hogy vagytok ezzel...

Jársz rendesen pszichiáterhez és szedsz gyógyszert?

Mindkettővel próbálkoztam, nem segített. A pánikra meg a szorongásra (azt az előbb el is felejtettem írni) szedek enyhe nyugtatót, másra nem szedek semmilyen gyógyszert. Antidepresszánst szedtem már többfélét régebben, egyik se használt. Marad a szenvedés vagy az öngyilkosság... Úgy is azon gondolkodom már régóta, mert ez nem élet! Persze, mindenki azt mondja, hogy hülye vagyok, ha megteszem, mert sokaknak okozok fájdalmat, de talán ezzel az élettel nem azt teszem?

Valaki aki bipoláris nem szeretne velem beszélni? Nincs semmi rossz szándékom, csak mostanában észrevettem, hogy megváltoztam és érdekelne pár dolog.

Mik a tüneteitek?