Az mennyire normális, hogy már majd 10 éve külföldön élek, de néha még mindig dühítenek múltbeli történések, akár egész régre visszamenőleg is?

Amire fokuszalsz erősödik benned, ha nem akarsz a rózsaszín elefántra gondolni akkor arra fogsz

A legjobb amit tehetsz hogy nem adsz rá "energiát", azt pedig úgy tudod megtenni ha érzelmileg éber vagy, és eszreveszed amikor elkezdessz a hulyesegen agyalni és ilyenkor csavarsz egyet a gondolkodáson elképzelés hogy a legjobb éned hogyan viselkedne

12:

(A kérdező vagyok, csak emevvel a profilommal már nem tudok hozzászólni, mert az oldal pár hete letiltott egy -szerintem amúgy jogos- kifakadásom miatt.)

Eléggé hullámzóak az érzéseim. Alapjában véve ritka nálam az olyan hangulat, amikor nem villog valami negatívum a háttérben. Ha meglátok vagy meghallok egy olyan szituációt, ami egy adott kellemetlen emlékemhez hasonló, kapásból beugranak dolgok. Lehet ez akár egy elejtett félmondat is. A jelenlegi ismerőseimnek nem sokat beszéltem a negatív múltról, de alapjában nyilván látják a viselkedésemen, hogy régen valami történhetett.

És igen, más dolgok is vannak. Például a munkahelyemen elég nehezen beszélgetek, ha valaki társalgást kezdeményez. De szerencsére, ahol élek, ott ezt tolerálják, mert más a mentalitás.

Az a baj, hogy nehezen veszem rá magamat, hogy elmenjek egy szakemberhez, és erről beszéljek. Gyógyszert szedni pedig tényleg csak végső esetben akarok. De ha nincs más megoldás, akkor legyen. Idén mindenképp lépni akarok az ügyben, pláne, hogy már jócskán közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz.

Abszolút igaza van az előttem szólónak, szólóknak, akik mind terápiára bíztatnak, mert én is, de szó szerint ugyanígy: magad elől nem menekülhetsz, és amit az a válaszoló írt, aki szerint el kell nyomni magadban az ilyen emlékeket, az hülyeséget írt, éppen feldolgozni kell, nem elnyomni, ugyanis ha elnyomod, akkor akkor fog felszínre törni, amikor a legkevésbé várnád, tehát tényleg minden egyes nap, amíg nem a traumáid feldolgozásával foglalkozol csak vesztegeted az idődet.

Gondolj úgy a lelki problémáidra, mintha szálkák lennének, fizikailag, amelyek olyan régóta vannak már veled, hogy betokostak, de akkor sem a tested része, tehát hiába szoktad meg és már tán kevésbé zavar, sőt, tán fáj is az, hogy most már késsel kell kivágni, terápiás munkával kiásni azt, ami zavart okoz benned, disszonanciát, tényleg érdemes belefektetned, mert minél tovább vársz vele, annál nehezebb lesz megszabadulnod tőle, annál mélyebbre ásódik benned az, aminek nem kéne, hogy a részed legyen. Engedd el! Bizonyos dolgokat nem lehet csak így elengedni egyedül. Ne félj segítséget kérni, és ne ezen spórolj, mert nem éri meg! Pszichológus, pszichoterápia, nem kell gyógyszer!

Kipróbálhatod a szakembert. Én személy szerint nem hiszek bennük. Mert azon kívül, hogy végigjártak 5 vagy 6 év egyetemet + szakvizsga, attól még nem lettek az Élet szakértői. Én azt szoktam megnézni, rendbe tudta-e tenni legalább a saját életét? 99% megbukik ezen a feltételen. Hogyan engedném, hogy megszakértse az én életemet, ha a sajátjával sem boldogult.

Na, de az kérdésre visszatérve, teljesen megértelek, hasonló az én bajom is. Átlagos fiatal voltam, sőt az átlagnál csendesebb. Aztán sikerült magánéletileg (családalapítás, párkapcsolat) pár rossz, fajsulyos döntést hozni. Családom kirakta a szűrömet otthonról. Aztán szépen felépítettem az életem. Szerencsének (+ banknak) köszönhetően lett egy kis lakásom, egy öreg autóm, dolgoztam, volt, amikor 2 helyen.

Viszont amikor kiraktak otthonról, egyrészt elkezdte apám hiresztelni egy kis faluban, hogy bolond vagyok, drogos vagyok. Gondolom, ezzel akarta magát levédni, hogy neki semmi köze az "hibáimhoz". Én meg akkoriban nem is éltem itt ezen a kisebb településen. Nem láttak, nem hallottak, csak annyit tudták, h az XY lánya az bolond és drogos. Aztán visszakerültem. És nem tudok ettől a sztereotipiától szabadulni.

Nézem a valóságot, hogy felépitettem egy önálló egzisztenciát. Nőként. Persze sok volt a szernecse faktor is. De akkor is, nem ismerek senkit ezen a településen, aki itt helyben önállóan ennyire talpon lett volna. 2 idegen nyelven beszélek. Munka világában is feltalálom magamat. (szerencsére nem helyben dolgozok, fővárosi székhellyel home office)

És helyi, egyszerű emberek ugy állnak hozzám, ugy beszélnek velem, mintha gyagyás volnék. Ennek az egésznek az értelmi szerzője pedig apám. Első kiötlője az aktiv korában alkoholista, családverő apám.

Tudom, ne foglalkozzak vele, de azért itt vannak a gyerekeim is. Őket is érinti, ha idiótának tartják az anyjukat. És ha véletlenül beszélnek velem, el vannak csodálkozva, hogy ők nem ezt hallották rólam.

És most jön a csavar, apám idős, egyedül van, jól esne neki, ha rányitnák az ajtót, enni vinnének neki. Mivel itthon főzök a családnak, semmiből nem tart egy adaggal többet készíteni. De most komolyan ezek után....

Nem ajánlom a szakembereket, ritka, hogy jó legyen.

Sok szakember eleve azért megy annak, mert baja van a saját életével, és azt viszi tovább, nem is jut túl rajta és csak azon keresztül látja a másikat is.