Gyűlölöm magam, minden egyes porcikámat, nem tudom, mihez kezdhetnék, hogy ne így legyen?! (hosszú! )

15-16 évesen nekem is voltak hasonló problémáim, nem mertem tükörbe nézni, féltem társaságban megszólalni, utáltam, ha néztek, a szemkontaktust mindig kerültem stb.

Nekem a szerelem segített, de ezt most ne úgy értsd, hogy elkezdtem vadul pasizni, mert hát nem mert volt merszem. Csak a sors így hozta, én pedig éltem a lehetőséggel, amit azóta sem (2,5 éve) bántam meg.

Szóval az a lényeg, hogy bármennyire is félsz, nem akarsz emberek között lenni, ha van rá lehetőséged olyasvalakivel beszélgetni (itt nemcsak fiúkra gondolok), aki mellett jobban érzed magad, aki megnevettet, aki képes egy kicsit kihúzni ebből a gödörből, akkor vegyél egy mély lélegzetet, és próbáld meg. Ha pedig fiú az illető, beszélgessetek sokat, merj nevetni, elengedni magad, utána sokkal jobb lesz, tapasztalat.

Csak ne keresd görcsösen ezt az alkalmat, bármi legyen is ez, csak legyél nyitott és adj magadnak egy esélyt. Ki fogsz lábalni ebből, pár év múlva csak rossz emlék lesz. :)

L/19

Teljesen megértem, amiket leírsz. A szorongást szerencsére meg lehet tanulni kezelni, mondom ezt úgy, hogy persze nekem sem sikerül mindig, sőt... gyakran nem sikerül, de arra jöttem rá, hogy nekem olyan dolgok segítenek, amiktől egyébként félek, nem merem megtenni őket és még is megteszem. Én 18 éves vagyok.

A fiúkkal kapcsolatban pedig... világ életemben fiúk piszkáltak, ezért sosem gondoltam volna, hogy tetszhetek akármelyiknek is, szinte mintha külön faj lettek volna. Engem a néhai kövérségem miatt csúfoltak minden nap, és ugyanúgy ilyeneket mondtak, hogy nem lenne kár, ha meghalnék... ect... Szóval megértem, hogy nem tudsz velük beszélgetni, nekem is nehezen ment, még most is néha egy picit, de köszönhetően a sok pozitív visszajelzésnek, ma már azért van, hogy el tudom magamról hinni, hogy szép vagyok. És akkor rájövök, hogy a belsőmön kell változtatni úgy igazán. Nem tudom, hogy jelenleg mivel telnek a sulin kívül a napjaid, de tényleg ami a legjobban segít az egy szeretett tevékenység művelése, amiken keresztül megismerhetsz új emberek talán, vagy ha nem is, magadnak sikerélményt adhatsz, ami növeli az önbizalmadat. És itt ugye feltételhez kötöm a saját magad szeretetét, ez már a következő lépés. Az, hogy a végén úgy gyere ki belőle, hogy bármit meg tudj bocsájtani magadnak. Ha hülyeséget mondtál, ha valamit elszúrtál.

Tudom, hogy ebből eszméletlen nehéz kijönni, még akkor is, ha már tudatosult benned az, hogy nem te tehetsz arról, hogy azok az emberek, akik piszkáltak intoleráns és korlátozott gondolkodású lények. Érdemes lenne meglátogatnod egy pszichológust, nekem úgy érzem, hogy sokat segítenek ezek a beszélgetések, főleg hogy egy fiatal férfivel beszélgetek és kicsit ellensúlyozza a "férfiiszonyomat". Nálam is ingadozó, hogy épp hogyan érzem magam. Van amikor olyan szélsőségesen változik meg a valóság, hogy hihetetlen. Ma délelőtt tök vidáman sétáltam a városban, délutánra olyan depresszió tört rám, amilyet már régebben éreztem, tekintve, hogy elfoglalt voltam.

Ami pedig az össze-vissza beszélést illeti. Mindig kérdezz, kérdezd magáról, akivel beszélgetsz amíg picit le nem nyugszol. Az emberek szeretnek magukról beszélni. Elég először egy standard kérdéssel kezdeni, és mehet tovább a beszélgetés. Nem kell sokat beszélni. De hidd el egy idő után, rendbe jön a gyomorgörcsöd és a pulzusod.

Ami pedig még nagyon fontos, ha épp szomorú vagy, azt is meg kell élni, mert látens feszültségeket okoz, ha nem engeded meg magadnak. Először el kell fogadni a problémát, higgadtan gondolni rá, hogy meg lehessen oldani.

Szóval nyugodj meg, tudom, hogy nehéz, de menni fog.

Gondolj arra, hogy mások nem úgy látnak téged, mint te magadat, viszont kisugárzol valamit, ami lehet jó is, csak próbálj kedves lenni, reagálni arra, amit mondanak és rendben lesz.

Olyan sok mindent hozhat az élet... :)