Mit kéne kezdenem a párommal?

Mindketten férfiak vagyunk, ha ez számít.

Arról van szó, hogy hónapról hónapra, sőt, mostanában már inkább hétről hétre egyre jobban háttérbe szorítja a saját igényeit, az önbecsülése pedig egyenesen a béka feneke alá került két méterrel.

Az igényei alatt értem az anyagi igényeket is, de az létszükségleteket is.

Anyagi igények... Meg kell vallani, igencsak jól megy a szekerünk, mert nagyon jó munkánk van.

Ő meg is dolgozott érte. Gyakorlatilag a semmiből szenvedte fel magát, úgy, hogy rettentő beteges, nagyon félénk, testileg is rettenetes törékeny (151 centi és 45 kiló). Váltott műszakban gürizett, hogy legyen pénze az egyetemre, hogy ne a szülei tartsák el, az első normális fizetéséből pedig semmit nem költött el, konkrétan az édesapja gyógykezelésére hazaadta.

A barátai újabban gyakorlatilag rajta élősködnek, mert nem képes nemet mondani nekik.

Hitvallása:"Tudom, milyen a nyomor, onnan jöttem. Annyit segítek mindenkin, amennyi az erőmtől telik."

Ami bizonyos szintig érthető, de mikor annyira lehúzzák a "barátai", hogy a gyógyszereire alig marad pénze a cirka félmilliós jövedelméből, kinyílik a zsebemben a bicska rájuk. Mármint nyilván nem az én dolgom, nem is szóltam bele soha, és nem is én tartom el, csak fáj, hogy ő szenved, míg mások abból a pénzből élnek elég kicsapongó életet, amiért ő izzadt vért és ment tönkre teljesen fizikailag, míg egyetemista volt.

Konkrétan kiszámoltam, a jövedelme nagyjából 65-70%-át az ún. "barátainak" adja.

Másik igen, az életszükségletek... Egyre rosszabb. Nem eszik, nem iszik, azon az alapon, hogy "ilyen szennyre nem szabad annyi erőforrást pazarolni"

Most nemrég volt olyan, hogy alig lehetett legalább egy kis levest belé imádkozni. Ezt most megbeszéltük, hogy legalább egy kis levest egyen minden nap, hogy ne száradjon ki és legyen valami energiája is.

Egyre rosszabbul alszik. Már vagy két hete olyan vérágas a szeme a fáradtságtól, mint az állat.

Mert nagyon kemény szellemi munkát végez, amihez rengeteget kell olvasnia szakirodalmat és elfárad a szeme.

Már nem is hagyom, hogy vezessen, mert nem akarom, hogy elaludjon a volán mögött. (Igen, ilyen alacsony és vezet. Teszem hozzá, milliószor jobban, mint én a magam 198 centimmel és nagyon higgadt vérmérsékletemmel. xD)

Nemrég elég érdekes vágásokat láttam a kezén is.

Most is... Már egy hónapja szinte napi szinten vérzik az orra. Elég keményen.

Nem megy el orvoshoz. Miért? "Ilyen biológiailag programozott öngyilkosra fölösleges bármilyen energiát fordítani."

Öngyilkosság... Nemrég megkért, hogy az asztala egyik fiókjából hozzam ki neki az egyik jegyzetfüzetét. Én meg rossz fiókba nyúltam és egy félig megírt, eredetileg július 31-re keltezett búcsúlevelet találtam. (Nem történt gond, mert beszéltem vele.)

Ami még érdekes, hogy egyre gyakrabban ismétel kifejezéseket, pl. elmondja, hogy "Holnap megyek oda." és ezt még elmondja kétszer.

Fizikailag sincs rendben, a héten kétszer is elájult, egyszer be is ütötte a fejét, de nem lett baja hála istennek.

Sokszor csak áll az erkélyünk korlátján és bámul maga elé. Olyan másfél órán keresztül, miközben lefelé tekintget elég gyakran.

Olyankor nem válaszol, sír.

Sokan javasolták, hogy hagyjam el, mert mellettem fog meghalni. De nekem eszemben sincs. Nyilvánvalóan beteg, és mivel szeretem, kutyakötelességem mindent megtenni érte és ez nem teher nekem.

Lassan tíz éve vagyunk együtt.

És... Tudom, hogy ő valaha egy nagyon életvidám ember volt, tényleg öröm volt ránézni, elfogultság nélkül.

És mikor megfogom a kezét, és a szemébe nézek, látom, hogy még ott van valahol az az ember is.

Félreértés ne essék. Ha ez így lenne jó neki, akkor örülnék, hogy ilyenné vált. De nem jó neki. És azt szeretném, ha jól vagy legalábbis jobban lenne.